6. Tesco FittAréna órabemutató: Kangoo Hungaricum

Sifter Tímea, alias Sifi rekrációs szakember, aerobic edző, Kangoo Master trainer, aki csapatával egy egészen különleges cipő használatának rejtelmeibe vezet be a 6. Tesco FittAréna Nagyszínpadának negyedik óráján, november 27-én 12.00 és 12.40 között.

Az idei órájuk - a Kangoo Hungaricum - rendhagyó lesz, mert a Princess hegedűtrió ritmusaira, magyaros ütemre, piros fehér zöld színekben fognak instruálni a színpadról.

Sifi elmondása szerint minden óra úgy épül fel, hogy kezdők és haladók is találjanak benne kihívást.

Az óra elején átvesszük az alaplépéseket, hogy egy teljesen kezdő is be tudjon kapcsolódni. Mivel teljesen más dinamikával és intenzitással dolgozunk a Kangoo cipőben, teljesen más tempóra ugrálunk, mint más aerobik órán, idő kell, míg az ember ezt megszokja. De ez az egyetlen változás, amihez alkalmazkodni kell, amit el kell tudni sajátítani.

Amint felveszik a résztvevők a cipőt, már érzik, hogy biztonságban vannak. Addig kell eljutni, hogy felvegyék, mert mindenki, aki csak kívülről látja, azt gondolja, hogy úristen, ovális a talpa, nem fogok tudni benne megállni, orra fogok esni. Mihelyst felhúzzák a cipőt, ez elmúlik. Érzik, hogy biztonságban vannak, mert attól, mert ovális a talpa, nem lehet benne elesni. Van egy kis labilitása, de ez csak arra jó, hogy beálljon a helyes testtartás. Nem is volt rá példa, hogy bárki is elesett volna.

A Kangoo cipő azért jó, mert 80 százalékban csillapítja az ízületekre ható becsapódást, ezáltal sem a boka, sem a térd, sem a gerinc nem károsodik, és azoknak is ajánlható a cipő, akiknek valami sportsérülésük van. Nincs se korhoz, se nemhez kötve!



fb share