Jótékonysági akció a Tesco FittArénán

A Tesco FittAréna rendezvénysorozathoz jótékonysági akció is kapcsolódik, a BSI és a Tesco minden megvásárolt belépőjegy árából 160 forintot adományoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet javára. Ha jegyet váltasz, te is segítesz!

Az 1991-ben alakult Magyar Ökumenikus Segélyszervezet alapító okiratában megfogalmazott célja, hogy segélyszervezeti, karitatív munkát lásson el együttműködve a társadalom legszélesebb rétegeivel a rászorulók hatékony megsegítése érdekében.
Célja továbbá, hogy évente megszervezett Szeretet.éhség kampányán keresztül támogassa a felhívásban megnevezett hátrányos helyzetű embertársait.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet különös figyelmet fordít a gyerekekre és azok családjaira. Cél a gyerekek veszélyeztetettségék a megszüntetése, a családok megerősítése.
Az intézmények szolgáltatásaikon keresztül segítséget nyújtanak az utcán csellengő gyerekeknek, a családon belüli erőszak elől menekülő családoknak, a családok működését, stabilitását veszélyeztető problémákkal küzdő embereknek és családoknak.

A TÁMOP programjuk célja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthonaiban (Miskolcon, Orosházán, Szolnokon) és a projektek megvalósításában részt vevő helyi partnerintézményekben élő gyermekek és szüleik számára nyújtott szolgáltatások körét kiszélesítsék, és ezáltal hozzájáruljanak a nehéz élethelyzetbe került családok sikeres társadalmi reintegrációjához, a gyermekek, felnőttek életminőségének javításához, a közösségek erősödéséhez, a szociális hátrányokból adódó sérülések kezeléséhez.
Mindezeken felül pedig tudatosítani, hogy az átmeneti otthonban élők is érezzék, hogy fontos tagjai a társadalomnak, értékes emberek, megfelelő erőfeszítésekkel, reális tervek mellett vannak megoldások az életükben jelenlévő nehézségekre.

Ha részt veszel a Tesco FittArénán a 7 helyszín valamelyikén, te is támogatod a Segélyszervezetet!



fb share