A lányok, akiknek a Balaton Maraton a kedvence

Kissné László Krisztina a tolna megyei Hőgyészen verbuvált lánycsapatban készül naponta a 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonra. A szíve csücske a verseny, eddig mind a hat alkalommal elindult, most sem tesz másként.

- Ha ezt hallod: Balaton Maraton, mi jut eszedbe róla?

- Eddig minden alkalommal ott voltam. Amúgy is gyakran járok versenyekre, de ez a kétnapos esemény külön élmény számomra. Nem csak a futás miatt, de jó bulinak is számít, főleg a lányokkal. De a táv miatt is jó, kényelmes, hogy három részletre van bontva. Magam általában maratonokat és félmaratonokat szoktam futni, és ez a megoldás szezonzárásnak kiváló.

- Kik azok a lányok?

- Mi vagyunk, a hőgyészi lányok. Már ugyan mindegyikünk férjnél van, de ez nem befolyásol minket a futásban. Apránként kovácsolódott össze a csapat. Már húsz éve futok, hozzám csatlakozott be egy lány, másik ketten a focipálya körül futottak, aztán látták, hogy mi meg kijjebb is, a határban, aztán szépen, lassan elkezdtünk együtt futni. Teljes mértékben hobbifutók vagyunk, bár tagjai vagyunk a Hőgyészi Sportegyesületnek is, mint futószakosztály. Együtt is szoktunk edzeni, bár néha nehéz összeegyeztetni, hiszen mindannyiunknak családja, munkahelye van. Mindig a hétvégékre tervezzük a hosszabb távú edzéseket a 16, 18, vagy 20 kilométereket. Arra figyelünk, hogy akkor lehetőség szerint mindenki ráérjen, és együtt tudjunk futni.

- A családjaitok mit szólnak ehhez?

- Szerencsére megértőek ezzel kapcsolatban, már csak azért is, mert eleve így ismertek meg minket, így fogadtak el. A gyerekeket meg próbáljuk ebben a szellemben nevelni. Ők többször jönnek velünk kísérőként biciklivel, kis kosárkában hozzák a frissítőt nekünk. Szurkolnak is, élvezik is ugyanúgy, mint mi.

- Miben más a Balaton Maraton, mint egy átlagos verseny?

- Általában nem fut az ember egy nap kétszer, itt viszont igen. Ez már különlegessé teszi. A második ráadásul belelóg az estébe is, ami szintén nem szokványos. A két futás közötti hangulat mindig nagyon jó, bensőséges. Az esti futós buliról nem is szólva. Rákészülünk a vasárnapi 21-re, bár nem tudom, mennyire lehet azt mondani, hogy az rákészülés. Viszont az biztos, hogy a lányokkal már hónapokkal előtte is napi szinten téma a Balaton Maraton. Szerintem az elsők között voltunk, akik neveztek rá. Már az is meg van beszélve, hogy ki süt, ki főz, ki hozza az innivalót, egyebeket. Ha elmegyünk edzeni, futás alatt is állandóan szóba jön, hogyan lehetne még jobban felkészülni a versenyre.



fb share