Kiss Péternek speciális posztumusz fair play emlékdíjat ítéltek

Öt kategóriában 22 díjazott volt hétfőn a MOB Fair Play-díjátadóján. A budai Hilton Szállóban adták át hétfő este a 2013. évi cselekedetek alapján megítélt díjakat. Az eseményeinken korábban rendre mosolyogva futó, ám tavaly a Kancsendzöngán tragikusan elhunyt hegymászó, Kiss Péter szülei vehették át fiuk speciális posztumusz fair play emlékdíját.

A díjat az alábbi szavak kíséretében nyújtották át.

Kiss Péter, a 2013-as Kancsendzönga-expedíció során rendkívül humánus, segítő szándékkal viselkedett bajba jutott társával, Erőss Zsolttal a sikeres csúcstámadást követő reggelen, amikor fáradtan, 8000 méteres tengerszint feletti magasságban visszafordult, hogy segítségére legyen a csonkolt lábú, kimerült és emiatt erősen lemaradó Erőss Zsoltnak. Az expedíció rádióján többször is jelezte, hogy segíteni igyekszik rossz állapotba került csapattársán. A nagyobb magasságba való visszatéréssel Péter jelentős kockázatot vállalt magára. Az expedíciós hegymászásban ez a cselekedet szinte példa nélküli sportszerűségről, emberségről tanúskodik!

Kiss Péter több hazai hegyi és barlangi mentőszolgálat tagjaként is igazolta társai iránti segítőkészségét.

Tájékoztatásul jegyezzük meg, hogy Kiss Péter tragikus balesete nincs feltétlen összefüggésben a segítségnyújtással. Aznap hajnalban még három mászó vesztette életét azon a terepen, azonos módon - kicsúszás, lezuhanás következtében. Mindamellett kétségtelen, hogy a társáért való visszafordulás csökkentette Kiss Péter saját esélyeit a hegyről való biztonságos lejutásra.



fb share