Feladni? Soha! - interjú

Mi a legkedvesebb emléked erről az eseményről?

Néhány éve hatalmas eső szakadt ránk a verseny napján. Mégis rengetegen álltunk a rajtvonalon, és jó érzés volt ennyi kitartó nő között futni. Bevallom, meg sem fordult a fejemben, hogy ne vágjak neki a távnak. Azt vallom, aki szeretni futni, az függetleníti magát a körülményektől. Egyedül a forróság szokott zavarni, de azt is háttérbe szorítom, ha kell.

Mit gondolsz, mennyiben más egy női futam hangulata egy koedukáltétól?

Elsősorban a bemelegítésnél érzékelem a különbséget, és a célban. A pályán azonban már egyedül maradunk, nem számít, ki van melletted. A befutó után talán a nézők összetétele is más. Mindenestre nagyon élvezem, ezért is vagyok visszatérő vendége a rendezvénynek. Egy évben 4-5 alkalommal nevezek, de ide már nyolcadszor jövök. Ha rajtam múlik, a jövőben sem fogok hiányozni!

Milyen felkészüléssel fordulsz rá a 7,5 kilométerre?

Alapvetően a Szekszárd Borvidék Félmaratonra készülök, így ez egyfajta levezető hétvégi edzésként illeszkedik a programba. A heti edzésprogramom nemcsak futásból, hanem úszásból, cattle bell órákból és napi szintű jógázásból áll. Az ugyan erős túlzás, hogy minden nap sportolok, de a jóga reggelenként elmaradhatatlan.

Az egész életedet végigkísérte ez a sportszeretet?

Ha jól emlékszem 25 évesen kezdtem el karatézni. Ott tanultam meg a kitartást és a kötelességtudatot. Korábban futni sem szerettem hosszabb távon, de ha most kitűzök egy célt, addig küzdök, míg el nem érem. Így van ez a távoknál is. Semmit sem hagyok félbe, mert hiányérzetem lenne. Az ezdések egyébként hétközben rövidebb Margitsziget körökből állnak, hétvégén pedig 7-10 kilométert futok az előttem álló megmérettetéstől függően.

Családtagok el szoktak kísérni a versenyekre?

Ennyi év és ennyi verseny után már nem számít kuriózumnak, ha rajthoz állok egy versenyen. Ráadásul futóbarátaim ott lesznek a mezőnyben vagy a szurkolók között. Legtöbbször együtt szervezzük meg, hová nevezünk és milyen távra. Már most tavasszal eldőlt például az is, hogy az évet késő ősszel a siófoki megmérettetéssel zárjuk, és terveim szerint a 21 kilométert fogom teljesíteni.



fb share