Új magyar csúcs 48 órás futásban

Az éjszakai ítéletidő sem tudta megakadályozni Lajkó Csabát, a BSI futónagykövetét, aki egyben az Unix TSE versenyzője, hogy új magyar rekordot állítson fel a Balatonfüred Camping területén megrendezett Unixsport Nemzetközi 48 órás ultrafutó versenyen.

A pénteki rajtot követően meggyőző tempóval kezdett Csaba, amiből már sejteni lehetett idén sikerülhet a magyar csúcs megdöntése (korábbi csúcs: Fendrik László, 347,34 km, 2004). Az új magyar rekord 48 órás versenyszámban 355.237 km.

A nők mezőnyében a finn Marjukka Sinisalo lett az első 205,065 kilométerrel, míg a második helyen Metzgerné Fázer Ágnes fejezte be a versenyt 151,582 kilométeres eredménnyel.

A 24 órás váltóverseny különlegessége a 3 óránkénti váltás volt, ami azt jelentette, hogy minimum 3 órát kellett egy futónak folyamatosan teljesíteni, a futás idejének felső korlátja nem volt. A győztes csapat a Jászberény futászai váltó lett, ők négyfős csapattal indultak (Járomi Béla, Durucz István, Sebestyén Róbert és dr. Kardos Dániel) és 255 kilométert teljesítettetek, míg második helyen a NyúléSteve váltója (Szekeres Éva (Nyúl), Séra István) végzett 136 kilométerrel.

Forrás: Sporthírügynökség



fb share