Futólázban ég a Transparency International

Tizenhat csapatot indít a május 16-i 17. K&H olimpiai maraton váltón a Transparency International (TI) magyarországi tagozata. A civil szervezet dinamikus fejlődést mondhat magánénak: három év alatt sikerült megháromszoroznia (18, 36 és 54) a szervezet pólójában rajtoló futók számát. Alexa Noémi, a TI magyarországi vezetőjének elmondása szerint a szervezet munkatársai futólázban égnek, mindenki beszámol edzéseiről, és alig várják a május 16-i rajtot.

- Miképp illik bele a Transparency International profiljába egy utcai futóverseny?

- Minden olyan esemény, ami a társadalom tudatosítását erősíti, fontos lehet számunkra. Tavaly kisfilm-, idén pedig plakátpályázatot írtunk ki, és bár a K&H maraton váltó jellegében teljesen más műfaj, mégis beleillik ebbe a sorba. Örülünk, ha minél többször elhangzik a szervezet neve az eseményen, annak főleg, ha ez a név a korrupció elleni harccal párosul az emberek fejében. Az alapötlet egy Vivicittán fogalmazódott meg bennem. Megalakulásunk első évében még nem neveztünk a versenyre, az elmúlt három évben azonban már folyamatosan itt voltunk. Jelenleg 16 csapat áll rajthoz szervezetünk pólójában: 2 formáció a mini-, ugyanennyi a maratoni távon, a többiek pedig a félmaratonon. A Transparency International dolgozóinak fele nevezett - a hiányzók szülés, sérülés és edzettség hiányára hivatkozva maradtak távol -, az 54 induló nagy részét a szervezetet támogató cégek nevezték be. Volt olyan év, mikor a holland nagykövetség is a mi "égiszünk" alatt futott.

- Tizenhat csapat rengeteg odafigyelést igényel. Hogy bírod a tempót?

- A munkám mellett már nem lenne energiám koordinálni ezt a feladatot is. Korábban a kisebb létszám még nem okozott gondot, ám idén egy önkéntesünk szerencsére felajánlotta segítségét, így az 54 induló remélhetőleg jól fogja érezni magát. Természetesen az izgat minket a legkevésbé, mennyi idő alatt érnek célba csapataink. Elsődleges a szórakozás, az ismerkedés, hiszen rengeteg barát és ismerős is elkísér bennünket buzdítani a Kossuth térre. Volt már arra is példa, hogy addig ismeretlen szervezetek együttműködése éppen a versenyen szökkent szárba.

- Mi lehet tudni a váltódról?

- 12 éves keresztlányommal és barátnőjével alkotjuk a triót, ezért számomra családias jellegű kissé a verseny. Éppen most beszéltem keresztlányom anyukájával, állítólag az edzéseket kicsit elhanyagolta, azonban tavaly már teljesítettük a távot, így remélem, tisztában van azzal, mire vállalkozik. Kissé lustának tartom magam, de általában heti kétszer munka után, vagy hétvégén lefutom a szigetkört. Ezenkívül vívok, és ha tehetem, biciklivel járok mindenhová.



fb share