Győzelemre készülő páros

Második alkalommal áll rajthoz a Városligetben Weisz Georgina, aki Kovács Melindával párosban nevezett a 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára. A két lány nem titkoltan a győzelemre készül.

- Mi alapján választottad futótársnak Kovács Melindát?

- Éppen fordítva történt: az ő választása esett rám. Nem volt nehéz dolga motiválni, ugyanis november első hétvégéjén rajthoz szeretnék állni a Tudás útja versenyen a félmaratonon, ezért az utóbbi időben rengeteget edzek. Hétköznap többnyire délután vagy este szoktam futni, ahol éppen időt tudok szakítani rá, elsősorban a Vérmezőn vagy a Margitszigeten. Igyekszem a hétvégi napokat is bevonni, és egy jó órás futásokkal kiegészíteni az edzésprogramot.

- Szerinted mire lesz elég mindez most vasárnap a Női Futógálán?

- Szeretnénk megnyerni a párosok versenyesét, méghozzá minél jobb idővel. Linda jelenleg nagyon jó formában van, a korábbi megmérettetéseken is rendszerint dobogós helyezést ért el. Én pedig próbálom nem hátráltatni a győzelemben. Miután második futó leszek, az előny megtartására kell majd törekednem, és végig a maximumot nyújtanom. Elég rövid ez a táv, nem is lehet nagyon tartalékolni az erővel.

- Mióta része életednek a sport?

- Amióta az eszemet tudom, rendszeresen sportolok. Kilenc éven keresztül az élvonalban triatlonoztam, de már akkor is a futást tartottam a legerősebb versenyszámomnak. Az egyetemi évek alatt már éreztem, hogy túl sok nekem, végül pedig a munkahelyem miatt kellett lemondanom az aktív sportolásról. Néhány év kimaradt, mígnem 2006-ban kezdtem el ismét mozogni. Rendszeresen futok, és havonta egy-két alkalommal lejárok úszni is.

- A mostani munkád mellett jut elég idő a felkészülésre?

- Az egyik fővárosi általános iskola és gimnázium testnevelőjeként szerencsére nap közben is sokat mozgok a kicsikkel, sőt délutánonként még általános atlétikai edzéseket is tartok gyerekeknek. Az időbeosztásomat egyáltalán nem zavarja jelenleg a sport, amire hihetetlenül nagy szüksége van az embernek: nemcsak kikapcsolódást nyújt, de segít levezetni a feszültséget is.

- A gyerekeket mennyire nehéz motiválni egy utcai futóversenyre?

- Az elmúlt években több versenyre is elkísértek bennünket a kicsik, most legutóbb éppen a SPAR Maratonkán és a Minimaratonon indult néhány tanítványom. Ilyenkor a húgom és a párom is nevezni szokott, de most hogy nem koedukált lesz a mezőny, azt hiszem elsősorban a szurkolók közt számíthatok rá.



fb share