Youth Cup, 16-17 évesek hegyifutó világbajnoksága-Olaszország

Ismét sikerült megteremteni annak a lehetőségét, hogy a legjobb 16-17 éves magyar hegyifutók is részt vegyenek a korosztályuknak megfelelő legrangosabb nemzetközi eseményen. A WMRA által kilencedik alkalommal megrendezett Youth Cup egyben nem hivatalos világbajnokság is, melynek most Olaszország,a Garda tó északi részén festői környezetben elhelyezkedő Arco városa adott otthont.

Az olaszok most a saját versenyükhöz kötődően, az úgynevezett Castle Mountain Running keretein belül szervezték ezt az eseményt. Örömteli, hogy az egyre növekvő résztvevői létszám mellett (rekord: 17 nemzet adta le jelentkezését) a tavalyi év után immár másodszor is jelen volt Magyarország fiú és leány csapata is.

Leány csapattagok: Bari Ágnes (Ózdi Teknőc Futó Club), Bócz Patrícia (Budapesti Honvéd SE), Horvát Kármen (Pécsi Vasutas SC).

Fiú csapattagok: Dömötör Mihály (Ózdi Teknőc FC), Mócz Dániel (Gyulai AC), Józsa Bence (Budapesti HSE).

A megbízott szövetségi kapitány, Vanczák Attila írása:
Az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő nemzetközi szövetség (WMRA) ennél a korosztálynál is a jubileumhoz illő pompás sporteseményt szervezett. A versenyt megelőző napon lehetőség volt pályabejárásra, majd következett a megnyitó ünnepség ahol az ókori kis város szűk sikátorain vonultak végig a nemzetek csapatai. A történelmi főtéren egyenként mutatták be az országokat, így Magyarországot is, és külön műsorral készültek a helyi szervezők. A technikai értekezlet után este a csapatvezetők közös ünnepi vacsoráján minden delegáció kapott egy nemzetre szabott trikolórral, ország felirattal ellátott, de a helyi versenyt és várost népszerűsítő hatalmas beachflag-t. Itt lehetőség volt ismerkedni a többi csapat képviselőjével és Bruno Gozzelinoval (WMRA elnöke) is sikerült értekezni, aki külön figyelembe részesítette a csapatunkat. A verseny napján először a 14-15 évesek regionális versenyét indították el, majd következett a nemzetközi mezőny rajtja. Már a fiatalabbak versenyén is látszott, hogy a szervezők szinte mini olimpia jellegűen nagyon igyekeztek a verseny rangjának megfelelő szervezést nyújtani. Többek között az interneten élő közvetítés volt, de a helyszínen is jól lehetett követni a verseny minden részletét a hatalmas kivetítő segítségével, mely mellett még a műsorvezetők is folyamatosan közvetítettek. A helyi adottságoknak megfelelően igen érdekes útvonalon lett kijelölve a pálya nyomvonala. A lányoknál a 3,98 km és a 220 m szintemelkedés, a fiúknál a 4,81 km és 280 szintemelkedés nem is annyira beszédes adat a verseny nehézségét illetően. A pálya legnagyobb része macskaköves, betonozott úton haladt. A futóútvonal eleje és vége a történelmi városrész szűk sikátoraiban haladt, de az egyébként nagyon hangulatos rész kevés lehetőséget adott az előzésre. A rajt utáni tumultus egy tömegverekedést idézett, mely inkább a pamplonai bikafuttatásra hasonlított. A város jelképéhez, a Torre Renghera várhoz való feljutás is csak a szűk betonozott járdán haladt. A nagy szintemelkedést tovább fokozták olyan letörések beiktatásával, melyeken futni nem lehetett, csak megmászni, illetve mesterséges akadályok kialakításával. A várfalra felvezető fa lépcső és fa pallók, majd a tornyon belüli vas lépcsősor nem kis kihívást jelentett. Kis lejtmenet után következő felfele menet egy olíva ligeten keresztül vezetett. Talán csak ez a rész volt igazán hagyományos terepfutásnak nevezhető talajú. A fiúk itt egy nagyobb kört, a lányok egy kisebbet teljesítettek, majd meredek lejtőn végig a macskaköves utakon futottak be a városon keresztül a célba. A lányoknál egy san marinói versenyzőt megelőzve Bari Ágnes 48., Bócz Patricia 47. helyen ért be.A tavalyi év után újra kerettag Horvát Kármen pedig ezen a pályán és ebben a mezőnyben jónak számító 22:06-os idejével, a 26. helyet szerezte meg. A lány csapat Szlovéniát és Szlovákiát megelőzve a 13. lett.

A fiúk szereplése egységesre sikerült. Mócz Dániel 44., Dömötör Mihály 45., Józsa Bence 46. helyen fejezte be a versenyt szintén egy san marinói versenyzőt megelőzve. A fiú csapat így a 14. helyen zárt. A bajnok egyébként a lány mezőnyben RacasanElsa francia versenyző, csapatban szintén a francia lányok lettek az elsők. A fiúknál teljes hazai diadal született: MagniniDavide és az olasz csapat állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A verseny összegzéseként és a tavalyi tapasztalatokat felhasználva elmondható, hogy nemzetközi szinten egyre nagyobb rangja van az utánpótlás hegyifutó versenyeknek. Egyre felkészültebbek a fiatalok és mezőny sűrűsödik. Így a mi lányaink, fiaink helyezése is elismerésre méltó, mert időben nem nagyon leszakadva, tulajdonképpen a mezőnnyel együtt teljesítették ezt a hazai viszonylatban példanélküli pályát. Kármen 26. helyezése és, hogy így a lány csapat másik két nemzet csapatát is megelőzte, pedig bizakodásra is okot adhat. Ezért is lenne szükséges hazai szinten is, akár a mostani olasz versenyen is tapasztalt hasonló regionális megmérettetések szervezése már fiatalabb korban. Tehát a hazai utánpótlás versenyrendszer kialakítása mindenképpen feltétele egy további már nem csak szereplés, hanem egy eredményes szereplés megvalósulásának, mely persze gyümölcsözően hat majd a felnőttek sikereire is. Ez lehet a cél a következő időszakban, melynek eredményeit reméljük jövőre Bulgáriában, a következő Youth Cup alkalmával élvezhetjük.

Forrás: MAHFUSZ



fb share