Nem csak az országot, a Földet is körbefutották

Közel 4000 regisztrált futó összesen 46 733 kilométert teljesített a szombaton megrendezett I. RunCard Országfutáson.

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint húszszorosan túlteljesítették az eredeti tervet, hogy "fussunk végig az országon - a határ hossza 2246 kilométer -, sőt teljesítményünk a Föld bőséges megkerülését is jelentette." A kezdeményezés lényege, hogy bárki, aki ingyenesen regisztrál, az adott napon bármikor lefut vagy legyalogol minimum 5 kilométert, ott ahol éppen tartózkodik. Így nem kell elutazni versenyre, nevezési díjat fizetnie, ugyanakkor mégis egy közösséghez, egy közös ügyhöz tartozónak érezheti magát.

A szervezők szerint az Országfutásnak sikerült valódi tömegsporteseménnyé válnia azzal, hogy igen széles réteget mozgatott meg: a soha nem mozgóaktól, a súlyfelesleggel rendelkezőktől az amatőr futókon át az ultrafutókig. Helyi közösségek, iskolák, baráti társaságok, települések alkottak csapatokat.

Az eseményhez olyan hírességek is csatlakoztak, mint - védnökként - Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, Lubics Szilvia ultramaratonista, Kovács "Kokó" István olimpia bajnok ökölvívó és Csipes Ferenc olimpiai bajnok kajakos.

Forrás: Edzésonline



fb share