Súlyos sérülése után újra fut Zahorán Ádám

A fiatal békéscsabai futó egy évvel ezelőtt a Békéscsa-Arad-Békéscsaba szupermaratonin szenvedett fáradásos combnyaktörést. Komoly rehabilitációs munka után a hétvégén Románia legnehezebb futóversenyén állt rajthoz.

A műtétje után komoly rehabilitációs munkával felépülő fiatal ultrafutó, a Jalte-Unix TSE versenyzője az idei Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonon már elindult és kerékpáron teljesítette a távot, mitöbb a Fonalak és Cérnák csapatában a két nap alatt több mint 26 km-t futott.

Zahorán Ádám Románia legnehezebb futóversenyén állt rajthoz a hétvégén, a félezer kilométerre lévő erdélyi Tusnádfürdőn. A verseny a maga 23,2 kilométerével és az ehhez párosuló, 600 méter szintemelkedéssel komoly kihívást jelentett a lelkes amatőröknek és a profiknak egyaránt.

A tusnádfürdői rajtot követően átszaladt a mezőny a szomszédos Bixádra, ahol letértek egy szerpentines mellékútra. Ezen a sztrádán haladtak tovább, előbb egy 1125 méteres hegycsúcs irányába, majd onnan leereszkedtek a Szent Anna tó partján felállított célkapu irányába.

A múlt heti, Békéscsaba-Arad Szupermaraton a váltóban elég erős tempót futott a csabai sportoló, emiatt a lejtőfutások során fáradtabbnak érezte a vádliját. Szerencsére az emelkedőket jól teljesítette, így végül 300 induló közül az összetettbeli kilencedik helyen végzett, 1 óra 44 perc 19-es idővel, ami dicséretes, hiszen a legjobb román futók is rajthoz álltak.

Zahorán Ádám számára a következő erőpróba az őszi Nike Budapest Félmaraton lesz. Edzőjével, a többszörös Bécs-Budapest győztes Bogár Jánossal egy tudatos felkészülést kezd el az őszi, budapesti futóversenyre.

Forrás: BEOL



fb share