Varga Norman - 50 nap 50 maraton

Varga Norman a londoni Olimpia tiszteletére idén június 2. és július 27. között Budapestről indulva futva teszi meg a brit fővárosba vezető több mint kétezer kilométeres utat, összesen tehát a maratoni táv 50-szeres hosszát-, oly módon, hogy megérkezését a Játékok kezdőünnepségére időzíti.

A 25 éves Norman szombaton délben kelt útra, Csepelről startolt, majd 14 órakor a budapesti Felvonulási tér érintésével kamerák és fényképezők kereszttüzében folytatta az első napi penzumot, s a budapesti, a budaörsi és a biatorbágyi lakosok is együtt futhattak vele hosszabb-rövidebb távokon.

A szervezők mind Csepelen, mind a Felvonulási téren egész napos rendezvénnyel készültek az érdeklődőknek, akiket koncertek, táncelőadások, civil szervezetek sátrai és hírességek vártak.

Az ünnepélyes rajtot több százan kísérték figyelemmel, majd galambröptetés és az olimpiai láng szimbolikus meggyújtása következett. A futót az első néhány kilométeren Tóth Edu humorista, Iszak Eszter televíziós műsorvezető és Kanyó Zsolt paraatléta is elkísérték.

Norman az Andrássy úttól Budapest belvárosán és Budaörsön keresztül érkezett Biatorbágyra, ahol a helyi városvezetés valamint Güttler Károly kétszeres olimpiai és világbajnoki ezüstérmes magyar úszó mellett több száz helyi kisiskolás és sportoló is várta. Innen vasárnap kora reggel indult tovább London felé.

Normant az ötven nap alatt egy lakókocsi is kíséri útján, amelyen többek között profi masszőr, orvos és operatőr is utazik. Norman "Európa futásához" hétfőn Tatán, Almásfüzitőn és Komáromban is bárki csatlakozhat.

További információk és friss hírek



fb share