Olimpiai Futónapok, Debrecen - Versenytörténet

2004. március 21. - 1. K&H olimpiai futónapok, Debrecen

A K&H Bank olimpiai programsorozatának első eseménye a K&H olimpiai futónapok vasárnap rajtolt Debrecenben. A száz méter híján négy kilométeres távot közel 1200-an teljesítették a verőfényes, de szeles vasárnapi délelőttön. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az Athéni Játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik nemcsak a bemelegítést vezették, de futócipőt húztak, és együtt mozogtak a város aprajával-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel. A K&H Bank szponzorációs stratégiájának fontos részét jelenti a sport támogatása, ezen belül is a Magyar Olimpiai Bizottsággal kialakított együttműködés. A K&H Bank, mint a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója és a Magyar Olimpiai Csapat Bankja 2004-ben nemcsak termékeiben, de rendezvényeiben, programjaiban is megjeleníti az olimpiai értékek melletti elkötelezettségét.

A Bank olimpiai programsorozata a K&H olimpiai futónapokkal vette kezdetét, amelynek lényege, amely öt nagyvárosban mintegy húszezer ember megmozgatására vállalkozik az olimpiára való felkészülés jegyében. A versenysorozat a hajdúság fővárosában, Debrecenben rajtolt március 21-én, vasárnap.

A 11 órakor indult mezőnyt a közös bemelegítés előzte meg, melyet Deák-Bárdos Mihály és Novák Ferenc athéni olimpiára készülő bajnokaink vezettek. A futam a startpisztoly eldördülése után a Kossuth térről, a város jelképét jelentő Nagytemplom elől indult, és ide érkeztek a befutók is. A közel 1200 versenyző legfiatalabb futója Németh Antal 5 évesen, legidősebb versenyzője Novák Ferenc, 73 évesen teljesítette a 3,9 km-es távot. A szerencsés célbaérés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek. Az első három befutónak (női és férfi kategóriában) a díjat és az ajándékcsomagot Deák-Bárdos Mihály és Novák Ferenc adta át. A kíváncsiak a verseny után megtudhatták még, hogyan készülnek sportolóink az olimpiára és mit várnak az itthon maradó rajongóktól, szurkolóktól.

A férfiaknál hármas román, míg a hölgyek mezőnyében hármas hazai siker született. A mezőnyt végig a román trió vezette, így egymás közt döntötték el dobobogós helyeket. Az aranyérmet Maghiar Adrian szerezte meg honfitársa a junior Európa-bajnoki ezüstérmes (2003, Tampere) 3000 méteres akadályfutó Ionascu Maricel előtt. A hölgyeknél együtt érkezett a célegyenesbe a triatlonista Bakó Dóra és az atléta Pásti Edina. Mivel a táv közben sem bírtak egymással a célban egymás kezét magasba emelve szakították át a célszalagot. A harmadik helyen a város olimpikonja, az egykori 800 m-es síkfutás magyar csúcstartójának, Lázár Magdolnának a kislánya Aradi Bernadett futott be a Nagytemplom előtti térre.

Deák Bárdos Mihály a csütörtöki sajtótájékoztatón megígérte, vasárnap pedig betartotta ígéretét és könnyedén teljesítette a 3,9 km-es távot. "Jól esett a futás. Jövő héten magyar bajnokság, így a súlyom karbantartásához is hasznos volt ez a délelőtti kocogás." - mondta a célban a +130 kg kötöttfogású Európa-bajnoka.

Az olimpikonok "megpróbáltatásai" csak eztán következtek, hiszen a futók és nézők, kicsik és nagyok aláírásgyűjtő hada vette körül őket. .

K&H olimpiai futónapok - Debrecen
Eredmények:
Férfiak:
1. Maghiar Adrian (román) 11:09
2. Ionascu Maricel (román) 11:13
3. Rigó Ferencz (román) 12:00
Nők:
1. Pásti Edina (Debreceni SI) 14:48
2. Bakó Dóra (Debreceni SI) 14:48
3. Aradi Bernadett (Debreceni SI) 15:04

2005. június 19. - 2. K&H olimpiai futónapok, Debrecen

Kaposvár és Miskolc után Debrecenben folytatódott a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata. Az olimpiai ötkarika jegyében az idén is öt vidéki - Kaposvár, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Győr - nagyvárost kapcsol össze az olimpiai eszmét és az aktív pihenést hirdető futónapok. A futás mellett gyermekprogramok és olimpikonjaink - a kézilabdázó Kökény Bea és férje, a vívó Imre Géza - dedikált ajándékokkal várták a sportbarátokat. A vakáció első vasárnapján mintegy hatszázhatvanan döntöttek úgy, hogy a futást választják délutáni kikapcsolódásként. A 3,4 km-es távon a leggyorsabb a debreceni születésű, de békéscsabai színekben versenyző Benedek Zsolt (9:11) és Pásti Edina (11:12) volt. A sportos délután alatt a kicsik és nagyok is kipróbálták a Kossuth téren felállított játékokat (labirintus, mászófal, szumó, gumiasztal), amelyek teljesítését ajándékkal jutalmazták olimpikonjaink. A futás előtt a Coca Cola Testébresztő Programjának Nagykövete, Katus Attila többszörös aerobic világbajnok tartott bemelegítést, majd Imre Géza rajtlövésére indult el a mezőny, hogy teljesítse a 3,4 km-es távot. Sokan érkeztek családostul vagy barátokkal, barátnőkkel és szép számban voltak gyalogló nyugdíjasok is. A versenyt az a Benedek Zsolt (9:11) nyerte, aki alig egy hónapja kezdte újra az edzéseket. „Számomra is meglepetés volt ez a győzelem, mert még nem tudok gyorsító munkát végezni és az ellenfeleimen végignézve úgy gondoltam nincs esélyem a dobogóra. Nagyon óvatosan kezdtem, mivel a többiek sem diktáltak nagy tempót, így fokozatosan hagytam magam mögött az ellenfeleim, oly annyira, hogy végül az élen maradtam egyedül. Azt nem mondom, hogy könnyen ment, de erőt ad a folytatáshoz.” A második helyet a szegedi Halászevics Áron (9:18) szerezte meg, a legjobb hazai versenyző Otman Nebil (9:24) előtt. A hölgyeknél Pásti Edina (11:12) egy hónapon belül már a második hazai diadalának örülhetett, de mint mondta: „Ezt nem lehet megunni” A további helyezések sorsát is debreceni atlétanők döntötték el. Az ezüstöt Aradi Bernadett (11:31) nyakába akasztották, miután egyetlen másodperccel bizonyult jobbnak klubtársánál, Berki Csillánál (11:32). Az iskolák között kiírt mozgósítási versenyt a debreceniek között a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, a vidékiek között immár sokadszor Csapó Lajos tanár úr vezényletével a bodaszőlői Zeleméry László Általános Iskola nyerte meg és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat.

2. K&H olimpiai futónapok, Debrecen
3,4 km
Eredmények
Férfiak
1. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 9:11
2. Halászevics Áron (Universitas Szeged) 9:18
3. Otman Nebil (Debreceni Sportiskola) 9:24
4. Nagy Ádám (Debreceni Sportiskola) 9:31
5. Májer József (NYVSC) 9:35
6. Dienes László (Debreceni Sportcentrum) 9:39
Nők:
1. Pásti Edina (Debreceni Sportcentrum) 11:12
2. Aradi Bernadett (Debreceni Sportiskola) 11:31
3. Berki Csilla (Debreceni Sportiskola) 11:32
4. Kovács Melinda (Debreceni Sportiskola) 12:14
5. Kelemen Judit (Hajdúböszörmény) 12:30
6. Daróczi Erika (Debreceni Sportiskola) 12:46

fb share