A Pilis ott volt, Ti is, mi is

Verőfényes őszi időben rendeztük a 10. Intersport Túranap és Terepfutást 2017-ben. Mindez a futó és a túrakedven, valamint a nevezői létszámon is látszott! 2557 indulóval idén is megdőlt a mindenkori létszámrekord!

Szombat reggel a budapesti Csillaghegyen mindössze 3 fokkal kúszott a hőmérő higanyszála a 0 fölé, így a Terepfutás korai rajtolói még kissé vacogva vágtak neki az idei Intersport Terepfutás távjainak.
A terepmenetek rajongói két távon, 21 és 31 km-n állhattak rajthoz. A vállaltan mániákus félmaratonfutók a Terepfélmaratonnal a BSI Félmaratonmánia-sorozatának őszi állomását is kipipálhatták.



Szép számmal akadtak olyanok is, akik épp ezen a versenyen értek a négyévszakos félmaratonsorozat végére, ők két éremmel a nyakukban indulhattak haza Csillaghegyről. Ma is sok félmaratonmánia-érmet osztottunk ki.



A délelőttről és a túrázókról elmondható, hogy minél rövidebb távon indult valaki, és minél később állt rajthoz annál kevesebb ruhdarabot kellett magára vennie, szép lassan elérte ugyanis a hőmérséklet a 10 C fokot.



A túratávok indulói három távon állhattak rajthoz. Az aprókák, a családok és a rövid távok kedvelői 9 km-n, a bevállalósabbak 21,2 vagy 31,2 km-n keresztül csodálhattak az őszi Pilis napsütéses tájait. Az útvonalon látnivalóban sem volt hiány, aki követte a kijelölt pályát, ma délután biztosan lelkesen meséli ismerőseinek, hogy milyen csodás kilátás várta a Nagy-Kevélyen, milyen hangulatos a Szentkút környéke, vagy milyen izgalmas volt az Egri várnál kifejezetten a túrázók tiszteletére rendezett lovagi torna.



A Terepfutás mezőnye reggel 8-kor közel 20 percen át rajtolt. A mezőny legjobbja, Pelsőczy Attila 1:38:09-es idővel ért célba. A férfiak mezőnyében a második helyen Lukácsi Levente (1:42:10), a harmadik helyen Gyúri Attila (1:45:45)futott be.
A Terepfélmaraton leggyorsabb női versenyzője Kőrösi Kis Beáta lett 2:02:05-ös idővel, a dobogóra Nagy Csilla (2:02:46) és Túróczi Réka (2:03:48) álltak fel mellé.

A Terepfutás hosszú távján Beda Szabolcs (2:33:46) és dr. Tordas Eszter (3:14:49) remekeltek.



A túrázók a kora délelőtti óráktól egészen délutánig folyamatosan érkeztek a célba, ki szinte futólépésban, ki tisztes túratempóban, ki pedig kényelmesen sétálva haladt át a Csillaghegyi Általános Iskola udvarán felállított célkapun. A célba érkezőket meleg tea és befutócsomag várta. A Terepfutók teljesítményét távtól függetlenül őszi hangulatú éremmel ismertük el, a távot sikeresen teljesítő túrázók hagyományosan kitűzőt és emléklapot kaptak.

A kora délutáni szép időt igazolja az is, hogy a rekord számú célba érkező ezúttal kevésbé kereste az iskola melegét, inkább a napon sütkérezve osztotta meg egymással az idei Intersport Túranap és Terepfutáson szerzett élményeit.



Képválogatásunkért kattints ide!
A FutóFotó képeit itt tudod megnézni!

Terepfutás 31 km:

Férfiak:
1. Beda Szabolcs (2:33:46)
2. Urbán Zsolt (2:39:00)
3. Ulrich Balázs (2:41:32)

Nők:
1. dr. Tordas Eszter (3:14:49)
2. Csernus Brigitta (3:16:34)
3. dr. Szentpéteri Diána (3:19:30)

Terepfélmaraton - 21 km:

Férfiak:
1. Pelsőczy Attila(1:38:09)
2. Lukácsi Levente(1:42:10)
3. Gyúri Attila(1:45:45)

Nők:
1. Kőrösi-Kis Beáta (2:02:05)
2. Nagy Csilla (2:02:46)
3. Túróczi Réka (2:03:48)

A további eredmények idekattintva böngészhetők.