Paks Atomfutás



Akik korábban is ellátogattak már Paksra, jól tudják, hogy a városba beköszöntő ősz számos izgalmas programot hoz magával. A mára rendszeressé váló fesztiválok, termelői vásárok és a sok más kültéri program mellett idén szeptember 12-én kilencedik alkalommal rendezik meg a paksi ATOMfutás kihívást. Itt kicsik és nagyok, profi és amatőr futók, baráti társaságok és családok, valamint közismert sztársportolók és művészek is a rajtvonalhoz állnak.

Ha nem a szokványos élményeket keresed, esetleg futás közben fedeznéd fel Paks városának nevezetességeit, vagy pusztán elmondanád magadról, hogy átfutottál a Paksi Atomerőmű területén, az ATOMfutás minderre lehetőséget nyújt. A jelentkezőket eltérő távokkal és különböző nehézségű versenyszámokkal várják a szervezők, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kihívást.

A rendezvény országszerte számos érdeklődőt vonz, mára egyike hazánk legnépszerűbb futóversenyeinek. Az ATOMfutás idén is kiegészül az egyéniben és váltóban is teljesíthető, gyerekeknek szóló 600 méteres, a 2-3 kilométeres, valamint a tapasztaltabb jelentkezőket megcélzó 3/4 marATOM versenyszámokkal. Ezúttal sem maradhat majd el az extrém kihívásokat tartogató, és igazán különleges közösségi élményt jelentő brutálATOM akadálypálya, amely az emelkedők mellett szalmabálákkal és vizesárkokkal várja a legbátrabb versenyzőket.

A hagyományos 2-3 fős váltóversenyek mellett idén a 10 fős buliváltóval is kiegészül a kínálat. Ebben a számban mindenféle megkötés nélkül a csapat dönti el, hogy táv közben hol és hányszor szeretnének váltani. A felnőtt és gyermek versenyzőkön kívül a szurkolókat, nézőket és az egész családot is változatos programokkal várják a szervezők egész hétvégén. Részletek az atomfutas.hu oldalon.

Versenytávok
- 5km
- 10km
- 1/3marATOM (kb.15,9 km, szint: 262m)
- 1/2marATOM Plussz (kb. 23,4 km, szint: 339 m)
- 3/4marATOM (31,6 km, szint: 426 m)
- brutálATOM light (3+ km 15+ akadály)
- brutálATOM classic (8+ km, 20+ akadály)
Váltók:
- 3/4 marATOM (2 fős csapatban)
- 3/4 marATOM (3 fős csapatban)
- 3/4 marATOM (10 fős buliváltó; 5–10 fő, tetszőleges váltási pontok)

Gyerektávok a gyerekeknek:
- 600m (0-6 év közöttiek)
- 2000m (7-10 év közöttiek)
- 3000m (11-13 év közöttiek)
- brutálKÖLYÖK (6-11 év közöttieknek)

ATOMfutás online

Az Androidra és iOS-re egyaránt letölthető applikáció segítségével a nevezésen és a versennyel kapcsolatos fontos információkon kívül az aktuális távok eredményei is megtalálhatók és nyomon követhetők a verseny alatt. Keresd az ATOMfutás alkalmazást az AppStore-ban és a Play Áruházban.

fb share