Jótékony futók a 7. Spuri Balaton Szupermaratonon

Összesen nyolc futó indul a 7. SPURI Balaton Szupermaratonon a Bátor Tábor Élménykülönítmény színeiben. Két páros teljesen körbefutja a Balatont, lesz egy háromfős FélBalaton Szupermaraton váltó, és Maratonfüred betétszámban induló futó is.

A sárvári lányok párosa azért különleges, mert tavaly ők nyerték ezt a versenyszámot, az azt megelőző évben pedig a FélBalaton Szupermaraton párosban sem találtak legyőzőre. Fendrik Zsóka: "Jótékonysági futásommal szeretnék segíteni a rászoruló gyermekeknek, mellyel inspirálni is szeretném a környezetemben élőket a közös jótettre." Haraszti Viktória: "A Bátor Táborosokkal egy futóversenyen találkoztam, ahol kitartóan, örömmel, teljes lelkesedéssel szurkoltak a futóknak. Nagyon-nagyon jól esett, mert épp egy maratoni futóverseny nehéz pillanatát éltem át. Akkor éreztem azt, hogy meg kell ismernem a Bátorosokat, mert ők már olyat tudnak, amit én még nem. Hitet adnak akkor, amikor épp szükséged van rá!"

Az ajkai férfi páros tagjai nemcsak futóként elkötelezettek. Dr. Péntek Zoltán: "Harminchat évesen százharmincegynéhány kilóról nyolcvanháromra sikerült futással. Nem vagyok különleges ember, csak egy olyan srác, aki elhitte, hogy rendszeres edzéssel, odafigyeléssel el lehet jutni a maraton befutójába. Barátommal életünk legnagyobb kihívására készülünk: ketten - váltóban - körbe akarjuk futni a Balatont. A futással nem személyes nagyságunkra szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem a krónikus beteg gyerekek ügyére szeretnénk felhívni a környezetünkben élők figyelmét". Berzi Zoltán: "4 éve futok rendszeresen, mostanra már életem szerves részévé vált. Futottam vagy tucat félmaratont, három maratont, túl vagyok egy hat órás ultrafutáson és most márciusban életem eddigi legnagyobb kihívására készülök, egy jótékony futásra!"

A háromfős FélBalaton Szupermaraton csapat is nagyon lelkes tagokból verbuválódott. Tóth Katalin: "10 év futás és számtalan verseny után felmerült bennem, hogy a futás ne csak öncélú legyen! Két kisfiú anyukájaként érzékenyen érint minden beteg gyerekről szóló hír. A betegségeket megszüntetni nem tudom, de talán segíthetek megfelejtkezni róla egy kis időre.
Nekem a futás rengeteg örömet, sikerélményt ad és segít elszakadni a hétköznapok gondjaitól. A krónikusan beteg gyerekek ugyanezt kaphatják a Bátor Táborok programjaitól!" Verebi Andrea: "A sport is oly sok örömet és önfeledt kikapcsolódást jelent számomra, hogy amikor Kati felvetette, hogy indulhatnánk egy rendezvényen jótékony céllal, egyből igent mondtam." Kardos Zoltán: "Az Élménykülönítményhez való csatlakozásommal, a jótékonysági futásommal a barátaimat, hozzátartozóimat és a környezetemben élőket szeretném közös jótettre inspirálni!"

A MaratonFüred betétszám egy klasszikus maraton jelent Badacsonytól Füredig. Dr. Fülöp Dezső: "Kézzelfogható célom eddig nemigen volt, mígnem rádöbbentem, hogy a futás iránti szeretetemet karitatív, segítő jelleggel, kézzel foghatóan is hasznosíthatom. Azt adhatom, amim van, azt viszont feltétel nélkül!"



fb share