Ezen a hétvégén is kétnapos program a Syma csarnokban

Az előző évekhez hasonlóan, 2014 első felnőtt bajnoki érmeiért az összetett versenyzők küzdenek meg egymással. Szintén hagyományosan, velük együtt a Syma csarnokban, mindkét nemben a juniorok és az ifjúságiak is eldöntik hét- hat-, illetve ötpróbában a bajnoki helyezéseket.

A szövetséghez 71 nevezés érkezett, köztük a felnőtteknél 13 férfi és 8 női. A hétpróba listán Zsivotzky Attila vezetésével megtalálhatók az elmúlt vasárnapi hárompróba dobogósai, a hölgyeknél Czuth Réka és Hortobágyi Anikó képviseli a most bemutatkozott versenysorozat éllovasait.

A tavalyi felnőtt érmeseket a nevezettek között a második Kafer Levente és az ezüst-, ill. bronzérmes Krizsán Xénia és Czuth Réka képviseli.

A versenyen jelezte indulását két montenegrói férfi hétpróbázó: a szám országos csúcstarója, Darko Pesic/5420 p.és öccse Dragan Pesic/10pr-6629p.
A nőknél Alina Fjodorova személyében a 2013.évi ukrán szabadtéri és fedett pályás bajnok/4622 p., a gőteborgi fedett EB-n nyolcadik ötpróbázó is tervezi indulását.

Az összetett két napján a programban szerepelnek egyéni számok is, a beérkezett nevezések alapján sokan használják ki a lehetőséget a közelgő fedett OB előtt. Szombaton délelőtt a junior és ifjúsági gyaloglók is pályára lépnek, hogy eldöntsék a fedett pályás bajnoki címeket, helyezéseket.

Forrás: MASZ



fb share