Czibók Zoltán: A teljesítés örömét jelenti a futás

Barátok, szomszédok, sőt még kollégák is elkísérik Czibók Zoltánt a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futásra. A Budapest IV. kerületében élő futó így legalább harminc ismerőssel találkozhat a mezőnyben. Zoli ugyan kicsit nehezen vette fel kezdetben a téli edzések ritmusát, de már nagyon várja az áprilisi versenyt.

- Miért éppen a futást választottad?

- Jogos a felvetés, ugyanis korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy labda nélkül akár egy métert is fussak. Szurkolóként korábban több alkalommal is jártam már versenyeken, már akkor megfogott a rendezvény hangulata, a végső lökést azonban az egyik barátom éremgyűjteménye adta. Irigyeltem tőle azt a sok szép medált, és úgy voltam vele, hogy én is szerzek magamnak. Méghozzá a negyvenedik születésnapomra. Augusztusban töltöttem be a negyedik ikszemet, és szeptember elején rajthoz álltam a Nike Budapest Félmaratonon.

- Nem volt merész húzás első versenynek egy 21 kilométeres távot választani?

- Motivált voltam nagyon, emellett Monspart Sarolta edzéstervét is viszonylag szigorúan követtem. Nagyjából 500 kilométerrel a lábamban vágtam neki a távnak, és bár hatalmas élménnyel gazdagodtam, nem voltam maradéktalanul elégedett. A felkészülés alapján több volt bennem, igaz a stressz és az ismeretlenség mindenképpen befolyásolt.

- Az edzettségi állapotodra most sem lehet panasz?

- Érdekes, de most télen már nem tudtam annyira elkapni a ritmust, ahogy tettem azt fél éve. Az étkezés és az edzés egyensúlyát végképp nem tudtam tartani, ezért elmaradtam az edzéstervben kiírtakhoz képest. Azért heti háromszor megpróbáltam lejutni így is edzeni, a tél közepén teremben, padon, a jó idő megérkeztével pedig a Margitszigeten futok, kizárólag reggel. Véleményem szerint a félmaratoni táv most sem jelentene problémát, de semmiképpen sem szeretnék belefutni egy negatív élménybe. Inkább rövidebb táv, de biztos, és érezzem jól magam.

- Mit ad számodra ez a sport?

- A teljesítés örömét. Azt, hogy meg tudom csinálni, amit kitűzök magam elé: saját magam leküzdése egyfajta boldogságérzettel tölt el. Egy biztos, jelenleg nem tudom megfogalmazni, mi is a konkrét célom. Szeretném megfogalmazni, mert a motiváció szempontjából ez rendkívül fontos. Még a tavasz folyamán szeretném kikérni egy profi edző segítségét és tanácsát, és kíváncsi vagyok, mire vagyok képes vele. De szívesen járnám a világot is, és különböző nagy versenyeken állnék rajthoz. Nézőként már ott voltam a londoni és római maratonon, ami hatalmas élmény volt számomra.



fb share