Először futóeseményen, először Vivicittán

Élete első utcai futóversenyére készül Bozi Anett, aki utoljára még középiskolai évei alatt járt kerületi futóeseményen. A budapesti lány feltehetőleg nem lesz fanatikus futó, ám célja, hogy évente egyszer rajthoz álljon egy versenyen. Első alkalommal a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futást választotta.

- Hol hallottál először a T-Home Vivicittáról?

- A tévéreklámokban láttam először a szegedi verseny szpotját, ezért felmentem az internetre, hogy utánakeressek a budapesti eseménynek. Középiskolás éveimben folyamatosan jártam a kerületi versenyekre, és bár sosem nyertem, egész jó eredményeket értem el. Azóta csak hobbiból futottam, és úgy döntöttem, ha már idén elkezdem az edzéseket, akkor meg is mérettetem magam! A 3,5 kilométer túl kevésnek tűnt, ezért a Midicittá mellett döntöttem.

- Mikor kezdődött a felkészülésed?

- Tavaly rengeteg volt a munkám és nem is voltam túl motivált, ezért jó egy évig nem nagyon jutottam le mozogni. Ősszel kezdtem el tornázni, és most hétvégén vágok neki a margitszigeti futásoknak. Húsz perc bemelegítéssel, 40 perc futással, majd egy újabb húsz perc lazítással számolok, és ha marad elég energiám, talán még a hídon is átfutok. Muszáj belehúznom, hiszen mindjárt itt van április tizedike, úgyhogy heti öt edzéssel számolok. Szeretném, ha a kezdeti negyven percet fél óra alá tudnám szorítani.

- Milyen taktikát fogsz alkalmazni a városvédő futáson?

- Egyenletesen szeretném a táv első felét megtenni. Természetesen, ha lesz rá módom, előzgetek, de nem kellene elfutni magam, és ha marad erőm, akkor az utolsó kilométert is megnyomom. Bár fogalmam sincsen, hogy pontosan mennyien neveztek a versenyre, elégedettnek akkor tartanám magam, ha körülbelül az első ezerben benne lennék. Tudom, lesz rengeteg profi is, akinek ez egy könnyed kis edzésnek számít, de én nem velük szeretnék versenyezni, hanem elsősorban magammal. Hogy tudjam teljesíteni a távot, mégpedig magamhoz képest jó idővel!

- Ez a T-Home Vivicittá valaminek a kezdete, vagy egy egyszeri próbálkozás?

- Napi nyolc órát ülök a számítógép előtt, szükségem van némi mozgásra. Alapvetően szeretném kipróbálni, milyen élményt nyújt egy ilyen utcai futóverseny. Szerintem lesz folytatás, de a realitás amellett szól, hogy nem leszek heti látogatója az ilyen megmérettetéseknek. Már akkor boldog leszek, ha egy versenyen minden évben rajthoz fogok tudni állni. És ha növelni tudom a távot, az külön öröm.

- A családod támogatja az új ötleted?

- A nagypapám kifejezetten örült, és bíztatott. Rendkívül fiatalos 77 éves kora ellenére: fitneszterembe jár, snowbordozik és görkorizik. Ő tudja, milyen kitűzni egy célt, és harcolni érte. Megért engem, számomra pedig fontos a támogatása.



fb share