Már negyedszázada futunk Vivicittát!

Az elmúlt 25 évben több mint 5 és félszeresére nőtt a budapesti Vivicittá Városvédő Futások résztvevőinek száma. Az eredeti egy táv helyett ma már 6 számban lehet indulni. Íme, egy kis Vivicittá történelem!

1984-ben olasz kezdeményezésre indult az első Vivicittá futóverseny: a gyönyörű, de zsúfolt történelmi városok lakóit szerették volna ráébreszteni lakóhelyük értékeire. Innen az esemény neve: "Vivicittá - Éljen a város! Szeresd a várost!"

1986-ban, az első budapesti Vivicittán 2223-an álltak rajthoz a Margitszigeten, és 1580-an értek célba. Az esemény ötödik évfordulóján már 3750-en, a 15 éves jubileumon már 4417-en vágtak neki a 12 kilométeres távnak. A következő évben, 2001-ben a létszám jelentősen megugrott, akkor már mintegy 8000-en futottak Budapestért. A résztvevők száma 2006-ban lépte át a 10.000-et, és tavaly, a 25. évfordulón ismét résztvevői rekord született, 12.400-an futottak a fővárosért. Az eddigi 25 eseményen közel 150 ezren vettek részt a budapesti Vivicittákon.

Az eredeti 12 kilométeres Vivicittá táv mellett 2001-ben már lehetett Minicittát (3,5 km), 2003-ban pedig Midicittát (6,5 km) is futni. Idén, április 10-én, a 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson már lehet 21 kilométeres félmaratont futni, 3,5 kilométert gyalogolni, és a két rövidebb futótáv kombinálható is a Midicittá+ (6,5 km + 3,5 km) keretében.

Te melyik távhoz kaptál kedvet?



fb share