Edzéstervvel az első maratonra

Bertalan Tünde tavasszal egy alkalommal futott már maratont, de akkor a barátjával ment végig, a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratont viszont egyedül, saját ritmusában teszi meg.

- Még soha nem indultál a budapesti maratonon?

- Valóban ez lesz az első alkalom, hogy Budapesten teljesítem a maratont, de a debütálásom ezen a távon tavasszal volt Prágában. A párommal többször is voltunk külföldi versenyeken, igaz, hogy én csak a félmaratonokig jutottam. Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy meg kellene próbálni a maratont is. Mindig egy kicsit magasabbra tettem a lécet, és most tavasszal jutottam arra az elhatározásra, hogy belevágok. Ideális volt, hogy tavasszal még nincs olyan nagy meleg, meg össze lehet kötni egy prágai utazással is.

- Tudatosan készültél rá?

- Igen, már egy fél évvel előtte átgondoltam, és egy konkrét edzésterv alapján készültem. Keresgéltem a neten, néztem a szakirodalmat, így találtam rá a számomra megfelelőre. Egy 22 hetes program volt, kifejezetten kezdő futókra hangolva. Röviden összefoglalva úgy kezdődik, hogy a hétfő és péntek pihenőnap, a többi hétköznapi nap rövidebb 5 kilométeres futással indít, a hétvégén egyik nap 10 kilométer, a másik valami kiegészítő sportág. Aztán lassan növeli a futásmennyiséget pár kilométerrel hétről hétre, mígnem a végén eljut odáig, hogy hétköznap 16 kilométer, hétvégén pedig 32 a penzum. Az érdekessége az volt, hogy körülbelül két hétig növeli a terhelést, aztán egy hétig picit csökkenti, szinten tart, majd újra fokozatosan növeli. Ezáltal a szervezetre csak annyi teher hárul, amennyit el bír viselni.

- Milyen érzés volt lefutni?

- Jaj, nagyon jó. Nagyon készültem rá lelkileg is. Amikor ugyanis 2008-ban futottam a félmaratonomat, az is nagyon nagy élmény volt, hiszen akkora távot csináltam meg, amit nem mindenki mondhat el magáról. A maratonnál ez fokozottan igaz. Amikor a célban a nyakamba akasztották az érmet, azt soha nem fogom elfelejteni, onnantól elmondhatom, hogy igen, én már maratonista vagyok.

- Most mit vársz a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratontól?

- Prágában együtt futottunk a párommal, aminek, mint később kiderült, voltak hátrányai. Lászlónak nehéz volt tartani a ritmust velem, mert ő tapasztaltabb futó, és a saját ritmusa gyorsabb lett volna. Így viszont, hogy együtt mentünk, kijöttek olyan korábbi sérülései, amiről nem is gondolta, hogy még vannak. Most megbeszéltük, hogy mindenki a saját tempójában teszi meg a távot, úgyhogy valahol azért nekem premier lesz, mert egyedül még nem teljesítettem a maratoni távot. Kicsit fura lesz így, meg szokatlan, talán nehezebb is, de belevágok. Teljesíteni szeretném elsősorban, de az is terv, hogy a tavaszi 5 órán felüli időeredményemet levigyem 4 óra 45 percre.



fb share