Külföldiek véleménye a Nike Budapest Félmaratonról

Ismerőseiknek is ajánlani fogják a Nike Budapest Félmaratont azok a külföldiek, akik vasárnap rajthoz álltak a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon. A futanet.hu által megkérdezett külföldi futók közül szinte mindenkinek tetszett a verseny és a magyar főváros.

Koppenhágából érkezett Budapestre a 34 esztendős Jesper Pedersen. Először vett részt a Nike Budapest Félmaratonon, és bár az időeredményével nem volt elégedett, jól érezte magát a versenyen és Budapesten. "Az interneten szereztem tudomást a versenyről. Arra gondoltam, hogy mivel korábban még soha nem jártam Budapesten, a Nike Budapest Félmaraton jó alkalom arra, hogy ellátogassak ide, megnézzem a várost és lefussam a 21 kilométert. Nagyon tetszik ez a város: megérinti az embert a történelem. A verseny kitűnően meg volt szervezve! Sok információ volt fenn az interneten, rendszeresen kaptam a tájékoztató e-maileket a szervezőktől és itt a helyszínen is minden egyértelmű és világos volt. Itt nincs olyan elviselhetetlen tömeg, mint például Berlinben, de azért nagyon jó a hangulat. Mindenképpen ajánlani fogom majd otthon a barátaimnak!" - foglalta össze véleményét a dán futó.

Angliából jött Budapestre félmaratont futni az ausztrál Gareth Edwards, aki most járt először Magyarországon. "Nagyszerű a pálya, kellemes az időjárás, lelkesek a szurkolók" - mondta. "Futottam már sok más városban félmaratont: Párizsban, Barcelonában, Angliában, de most azt mondom, hogy a budapesti verseny a kedvencem. Szerintem visszatérek még!"

Valószínűleg a skót Russel Galt mondhatja el magáról, hogy a legkevesebb időt fordította felkészülésre. A 26 éves fiatalember üzleti ügyben járt Magyarországon, és a rajt előtti napon, véletlenül szerzett tudomást a versenyről. "Üzleti ügyben járok Magyarországon. Szombaton a Városligetben sétáltam, akkor szereztem tudomást a versenyről. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve neveztem be. Gyönyörű a pálya, nagyon élveztem itt futni. Azt hiszem, Budapest a legszebb város azok közül, ahol eddig jártam. Odahaza Skóciában dimbes-dombos a táj, így aztán kellemes meglepetésként ért, hogy a pálya itt eléggé lapos. Bár kissé megrémültem, amikor a pálya egy pontján azt hittem, hogy fel kell futnunk a Várhegyre, a Budai Várhoz. A verseny remekül meg van szervezve, nagyon élvezetes és motiváló volt a sok zenész és szurkoló" - mesélte élményeit Russel Galt.

A 26 éves cseh Jana Walaska annyira beleszeretett Budapestbe, hogy miközben futott, folyamatosan fényképeket készített a mobiltelefonjával. "Egy kollégám mesélt nekem erről a versenyről, és úgy döntöttem, hogy benevezek. Budapest szerintem gyönyörű város, és a pálya is remek. Futás közben gyakran készítettem fényképeket a mobiltelefonommal, hogy megörökítsem a sok látnivalót" - mondta befutója után lelkesen a cseh lány.

Az új-zélandi Arnikka Macintyre-Daly egy 13 fős baráti társasággal érkezett Magyarországra. "Korábban három félmaratont futottam, de ez volt az első budapesti versenyem. Egy 13 fős baráti társasággal érkeztem Magyarországra, mindig együtt futunk" - mondta a távoli kontinensről érkezett futó. "A Nike Budapest Félmaratonra külön edzéstervvel készültem, ami jól bevált, hiszen egyéni csúcsot futottam. Nagyon tetszik a város, szerintem gyönyörű! A látnivalók közül a kedvencem a Parlament volt. A szervezés kiváló, mindenképpen ajánlani fogom az otthoni ismerőseimnek."



fb share