Öregsirály jubileumi futóakciója - két maraton már megvolt

Két maratonon, illetve két napon már túl van Visy Ferenc, azaz Öregsirály, aki elhatározta, hogy 25 nap alatt pótolja azokat a korábbi maratonokat, amelyeken nem vett részt. Öresirály futóakciójának a lényege - ahogy ő ezt összefoglalta -, hogy 25 nap alatt, szeptember 2-ától 26-áig, vagyis a SPAR Budapest Nemzetközi Maratonig 25 maratont fut a Margitszigeten, ezzel pótolva azokat a korábbi budapesti maratonokat, amelyeken nem vett részt.

Öregsirály chipes időméréssel, napi nyolc körrel teljesíti a klasszikus távot. Minden reggel 9 óra körül kezd, és bárkit szívesen lát, aki elkíséri néhány körre, vagy akár csak szurkol neki. Naponta nyolc körig meg sem áll, illetve szeptember 26-án már nem a Margitszigeten teljesíti a 25. 42 kilométerét, hanem a SPAR Budapest Maratonon.

Öregsirály - mert ő a Sirály futóklub legidősebb tagja - azért már nem kezdő, nyolc éve fut. Maraton és félmaraton mellett ott volt számos Kékes Csúcsfutáson, több Balaton Maratonon, futott terep félmaratonokat, és rajthoz állt már az első Balaton Szupermaratonon is. Többnapos tapasztalata van tehát ultratávon is, ám ilyen hosszú futásra, 25 napra még sohasem adta a fejét. "Lehet, hogy szerencsésebb lenne az elején még jobban visszafogni magam, mert az időeredmény nem számít, csak a teljesítés. Úgy érzem, hogy elég gyorsan kezdtem" - mesélte a második nap végén Ferenc. - "Azért igyekszem okosan beosztani az erőmet, hiszen még 23 nap hátra van. Esténként például korán, már nyolckor lefekszem, hogy kipihent legyek a másnapi maratonra, és délutánonként még szunyókálok 1-2 órát. Egyelőre nagyon jól megy, még holtpontom sem volt, bár a nyolcadik körre azért ma elfáradtam."

Visy "Öregsirály" Ferenc futásáról többször is beszámolunk még.



Kapcsolódó anyagok

» Öregsirály jubileumi akciója
fb share