EGY HÉTIG FUT A BETEG GYEREKEKÉRT SCHIRILLA GYÖRGY

A szívbeteg gyerekek gyógyítására akarja felhívni a figyelmet Schirilla György a tavaszi futásával. Hétfőn indul Szekszárdról és csaknem 350 kilométer lefutása után, gyereknapon érkezik meg Budapestre, a Gottsegen György szívcentrumba. Azért a szívbeteg gyerekeknek áldozza mostani futását, mert kislánya évekkel ezelőtt már átesett egy ilyen műtéten éppen ebben az intézményben.

Schirilla György futás közben összesen 30 települést fog érinteni. A városok, községek és falvak polgármesterei egy szalagot kötnek majd a nála lévő kopjafára, ezt fogja átadni a futás végén a Gottsegen György szívcentrum főigazgatójának. Schirilla György elmondta, hogy az útján várhatóan több ezer gyerek kíséri majd egy-egy településen határtól határig. Ők mindannyian ajándékokat kapnak majd.

Forrás: Hír TV



fb share