Futókalandok a világban - megjelent Hodossy Péter könyve

A Szlovákiában élő Hodossy Péter futókalandjai Magyarországon kezdődtek 1999-ben a Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonnal. Pedig a cukorbeteg fiatalember nem a futással kezdte: gyerekkorában biciklizett, majd csak jóval ezután kezdett futni rövidebb távokat, végül egy barátjával lassan-lassan elkezdték a versenyeket. Péter élete első maratonját New Yorkban futotta 2003-ban, innentől azonban folyamatosan járta a világ nagy maratonjait. Hét év alatt volt többek között a londoni, a torontói, a chicagói és a moszkvai maratonon, futott Honolulun és Kassán, Berlinben és Győrben, Las Vegasban és Budapesten.

Futókalandjairól szóló könyvében tizennégy emlékezetes maratonját idézi fel Hodossy Péter, a kötet végén lévő felsorolásban pedig valamennyi időeredményét feltünteti. Az Aki útnak indul el című könyv a dunaszerdahelyi Lilium Aurum kiadónál jelent meg idén. Megvásárolható a BSI nevezési irodáján, 4800 forintos áron.



fb share