Színház és terepfutás - Száraz Dénes is lefutja a terep félmaratont

Dénes az Új Színházban hat darabban szerepel, Paulo Coelho: Tizenegy perc című regényének színpadi változatát pedig most próbálják a június eleji bemutatóra. E mellett a Jóban, rosszban című sorozatban is látni, mégis talán a legismertebb szerepe a Soproni sör reklámfiljében van, melynek végén az azóta közismertté vált "Magyarország, én így szeretlek!" mondat hangzik el. A Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon Dénesnek másféle fellépése lesz, ugyanis a terep félmaratont futja.

- Mit kell tudni a sporthoz való viszonyodról?

- Gimnazista korom óta sportolok. Aztán amikor felvettek a színművészeti egyetemre, sajnos háttérbe szorult a sport, mert egyszerűen nem fért bele a mindennapokba. Két éve viszont triatlonozok, tavaly óta pedig a Proathlon nevű egyesület edzéseire járok. Minden nap tréningeztünk, vasárnaponkét 17-20 kilométert futottunk. A mostani verseny terepe, a Hármashatár-hegy ismerős lesz számomra, mert ott zajlottak a futóedzéseink.

- Hogyan készülsz a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál terep félmaratonjára?

- Mivel kiköltöztünk Budakeszire, ott futok terepen. Heti három-négy alkalommal edzek, egy alkalommal 10-15 kilométert futok. A terep félmaratonon 1:40-1:50 közötti időt tervezek, de alapvetően a jóleső terepfutás a célom. Félmaratont és maratont futottam már korábban is, és mivel indultam a régebbi, Normafánál rendezett hegyi félmaratonokon, nem lesz ismeretlen előttem ez a táv és a tereppel járó szintkülönbség.

- Milyen mértékben van jelen a színészek életében a sport, a futás? Többen is futnak, vagy kivételnek számítasz ebből a szempontból?

- Egyáltalán nem számít ritkaságnak a futás a színésztársadalomban, sokan vannak, akik futnak, vagy mást sportolnak. A futás rendkívül jó kikapcsolódás, több olyan kollégám is van, aki rövidebb, 5-7 kilométeres távokat fut rendszeresen. De másra is van példa, egy fiatalabb színésztársamnak például van egy 3:26-os maratonja. Sokan fociznak, létezik színészválogatott is, vagyis a sport a mi életünkben is jelen van.



fb share