Jogában áll futni...

Igen jó hangulatú ünnepségre került sor az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér előadótermében. A Jogi Fórum Kupa díjátadó ünnepségén az elsimerést szerzett 24 csapatból 21(!) képviseltette magát. Mind a 4 kategória - maraton és félmaraton váltó férfi/vegyes és női csapatok - I.-III. helyezettje kupát és elismerő oklevelet, a IV-VI. helyezettek oklevelet vehettek át.

A Kupa védnöke, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke rövid köszöntőjében kitért a következőkre: "a K&H váltóversenye is azt bizonyította, hogy a jogászok között egyre inkább hallik a hívó szó, mi szerint az iróasztaloknál végzett munka mellett szükség van a mindennapos testi erőgyűjtésre, a sportolásra. Magam is meglepődtem, hogy a mi szakterületünket képviselve indult a legtöbb csapat, 60! Mi bizonyíthatná ennél jobban, hogy a futás az egyik legalkalmasabb sport a rekreációra, ami nélkül egyszerűen nem lehet talpon maradni ebben a fékevesztett tempójú világban."

Máth István az eseményt rendező Budapest Sportiroda versenyigazgatója elmondta:
"a futótársadalom rendkívül sokszínű. Fontosnak tartjuk, hogy a meghatározó szakmák képviselőit külön is megszólítsuk, mert az egészséges életmód melletti kiállásuk példaadó, s erősen hat az aktív életmód társadalmi elfogadtatásában. Tavaly először hirdettük meg a jogiforum.hu szakmai partnerségével a Jogi Fórum Kupát, akkor még csak 20 háromfős csapat jelentkezésével. Egy év alatt megháromszorozódott a létszám! A jogász csapatok az igazságszolgáltatás, az államigazgatás, a pályázatkezelés, a bankszektor és gazdaságfejlesztés területeiről jelentkeztek, de számos ügyvédi iroda is képviseltette magát."

Az ünnepségen megjelent dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke.

A díjátadót követő beszélgetések során többek közt az is elhangzott, hogy a K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó 8500 fős mezőnyben összesen 267 jogász futott. A 60 jogászcsapatból 18 váltót dr. Domonyai Alexa szervezett, a Magyar Bírói Egyesület égisze alatt.

Fóris Gábor fotóit az alattuk levő nyilakkal lapozhatod végig !

Get Adobe Flash player
Rövid film a díjátadóról

A Magyar Bírói Egyesület csapatai a versenyen



fb share