Triatlonozz esőben, hidegben

Erdélyi Nándor írása a Mozgásvilágon: Mit kell tenni akkor, ha jéghegyek úsznak a vízben, havazik a bringapályán és ónos esőtől csúszik a futópálya?

Európában télen nem rendeznek triatlon versenyeket - már ami a klasszikus triatlont jelenti, nem a téli triatlont. A versenyszezon tavasztól egészen ősz végéig tart, amikor is jó az idő, vagy mégsem?

Idén a tél elég hosszúra nyúlt, majd az idő átcsapott nyárba, most viszont inkább a szeszélyes áprilist utánozza, noha itt a nyár, legalábbis évszak szerint. A Giro d’Italián töröltek egy szakaszt a havazás miatt, míg a St. Pöltenben rendezett IronMan 70.3-as viadalon kihagyták az úszó számot. Itthon a Balaton jelenleg 16 fokos, így a június 1-én, Balatonfüreden versenyző triatlonosoknak nem termálvízbe kell majd csobbanniuk, és a Magyar Triatlon Szövetség versenyszabályai szerint 13°C-os vízhőmérséklet felett nem törlik az úszást.

Úszás hideg vízben

Első és legfontosabb a neoprén. E nélkül elég kellemetlen bemenni és úszni 13-15, de még a 16-17 fokos vízben is. 20 fok felett, ha süt a nap és a levegő kellemesen meleg, akkor már elviselhető tud lenni egy tó 1500 méteren át. Talán többen állnak most úgy, hogy beneveztek egy versenyre, de ilyen hidegben nem tudják, mit csináljanak. Nos, tilos megvenni egy "nagyon ócsó" szörfözésre, vagy fürdésre tervezett neoprént. Ezek a néhány ezer forintos megoldások a triatlon szempontjából többet ártanak, mint használnak.

A triatlonos neopréneket gyorsúszásra tervezték. Úgy vannak kiképezve, hogy segítsék ezt a mozgást, alkarjuk recés a jobb vízfogás érdekében, mellkasuk és a hátuk vastagabb, míg a végtagokon vékonyabb anyagból készültek. Elsődleges céljuk a mozgás, a vízfekvés segítése, másodlagosan pedig, hogy melegen tartsanak. A sorrend azért így van, mert az első szám során annyi hőt termelünk, hogy egy felfokozott állapotot kell normál hőmérsékleten tartani, nem egy passzívat a fürdőzés során.

Neoprén hiányában vízhatlan, olajos melegítő krémet kell kenni a végtagokra és érdemes kevés vazelint is használni a mellkasra, hátra. A legnagyobb hőveszteség azonban a fejen át történik, így dupla úszósapka, vagy neoprén sapka használata nagyban segíti a kihűlés megakadályozását.

Kerékpározás hidegben

Az úszáson használt, végtagokra kent melegítőkrém kerékpáron is jó szolgálatot tesz. Amennyiben van szerencsénk és esélyünk megszáradni, úgy érdemes a versenymez alatt egy vékony, akár hosszú ujjas aláöltözetet viselni, amiben úszni is lehet. Fontos követelmény továbbá, hogy gyorsan száradjon, akárcsak a versenyruha. Esőben már más a helyzet. A vizes ruha háromszor annyi hőt von el, mint a vizes bőrfelület, így ilyenkor a melegítő olajokban látom a megoldást.

Futás a hidegben

Ez a leginkább olyan szám, ami nem igényel különösebb rákészülést öltözködés területén. A cipőre figyeljünk leginkább, és ameddig tudjuk, tartsuk szárazon, ezért a depóban érdemes zacskóba tenni a futócipőt. Így az első 1-2 km-en egy kis előnyt szerezhetünk, utána persze teljesen mindegy. Mivel ez a legintenzívebb szám és ez van a verseny legvégén, nagy valószínűséggel ekkor lesz a legmelegebb, erre érdemes készülni.

Tovább a teljes cikkhez



fb share