Katonák a Nike Budapest Félmaratonon

Régóta tervezte élete első 21 kilométeres versenyét Virágos Bálintné, aki végül kollégái unszolására nevezett a Nike Budapest Félmaratonra. A szentesi katona 2:15 körüli időt tervez, bár, mint mondta, eddig még életében nem futott ekkora távot.

- Milyen sportágakban próbáltad ki magad korábban?

- Konditerembe jártam egy ideig, de valahogy sosem tudott hosszútávon lekötni monotonitása miatt. A futás ellenben ellazít, kikapcsol. Az alakulatomnál napi szinten végzünk testnevelést, de ha tehetem, 2-3 alkalommal esténként elmegyek a tiszai gáthoz futni egy nagyot. 10-15 kilométer az átlag, így van is bennem némi félsz, hiszen a félmaratoni távot egyben még sosem teljesítettem. Futótársaim azzal nyugtatnak, hogy az a 6 kilométer nem sok, de ez azért nem nyugtatott meg maximálisan. A versenyre egyébként négy férfi kollégával neveztem, így feltehetőleg ők bőven előttem érnek majd célba. Bár nem vagyok tisztában az edzettségi állapotukkal, tippem szerint közülünk Horváth Csaba fog elsőként átfutni a célkapun.

- Milyen más tanáccsal láttak még el az őszi idénynyitó előtt?

- A versenyen kizárólag régi ruhákban legyek. A póló és a nadrág is fontos, de a hangsúly a cipőn van. Mégiscsak 21 kilométert kell futnod, ezért nem teheted ki magad annak, hogy a lábadat feltörje egy új cipő. Figyelmeztettek arra is, nem szabad "elmenni az árral", mindenkinek egyéni a tempója, nekem arra kell törekednem, hogy azt teljesítsem.

- Néhány nappal a verseny előtt már tudod, milyen ezreket fogsz majd futni nagyjából?

- Úgy döntöttem, a 6 perces iramfutók mögé fogok beállni a rajt előtt, de majd úgyis érezni fogom, bírom-e végig ezzel a tempóval a távot. 2:15 körül beérni már nagy eredmény lenne, de természetesen első próbálkozásnál nem az időeredmény a legfontosabb. Már akkor is elégedett leszek, ha teljesítem a távot.

- Ez a félmaraton valaminek a kezdete, vagy szimplán egy erőfelmérés önmagadnak, hogy meg tudod-e csinálni?

- A most vasárnap a biztos pont, hogy a jövőben lesz-e folytatás, egyelőre számomra is kérdés. Ha jól élem meg, nem zárkózom el a folytatás előtt. Valójában nincs sok rutinom az utcai futóversenyek terén, korábban csak honvédségi megmérettetéseken álltam rajthoz. Még az is benne van a pakliban, hogy a félmaratont nem nekem találták ki. Igaz, éppen erre van kitalálva az a sok rövidebb távú futam. Vasárnap délután szerintem okosabb leszek, és feltehetőleg nagyon fáradt is.



fb share