230 EZER DOLLÁRNÁL JÁR JESSE OWENS 1936-OS BERLINI ARANYÉRMÉNEK LICITJE

Elárverezik a Jesse Owens által, az 1936-os berlini olimpián nyert egyik aranyérmet, s azt remélik, hogy az éremért, akár 1 millió dollárt is kaphatnak (körülbelül 224 millió forint).

Owens az olimpia egyik ikonja lett miután több versenyszámban is diadalmaskodott Berlinben, Adolf Hitler náci uralma közepette, ezzel szétzúzva az árja faj felsőbbrendűségéről vélt doktrínákat. Az akkor 22 éves sportoló a 100 és 200 méteren elért diadala mellett, a 4x100-as váltóban, valamint távolugrásban is aranyat nyert és ezzel ő lett az 1936-os olimpia legsikeresebb sportolója. Az árverezésre szánt érem az egyetlen, aminek ismert a holléte, a többi érem nem került elő, a mai napig.

Az olimpia után Owens hazatért az USA-ba ahelyett, hogy az olimpiai csapattal maradt volna az előre eltervezett turnén. Ezért megfosztották őt az amatőr státuszától.

Később összebarátkozott a táncos, filmsztár Bill "Bojangles" Robinsonnal, akinek a segítségével sikerült elhelyezkednie a szórakoztatóiparban. Hálája jeléül Owens nekiadta az egyik aranyérmét, ami azóta is a Robinson birtokon található. Ezt az érmet kívánja elárverezni Robinson családja, akik a befolyt összeg egy részét egyetemi tandíjra szeretnék fordítani, a másik részét pedig jótékony célra ajánlják fel.

Az érem eladásáért felelős Dan Imler, aki az SCP Auctions munkatársa elmondta, hogy eddig 15 ajánlat érkezett az éremért, a legmagasabb ár pedig 229, 755 dollár (51 millió forint).

Forrás: MOB



fb share