A fürdőruhás mikulások 10. , a MikuLÁSS-ok első alkalommal futottak vasárnap Budapesten

Advent második vasárnapján került sor a már tízéves hagyományokkal rendelkező Nagy Mikulás Kocogásra, a fürdőruhás Mikulások idén is jó hangulatban és jótékony céllal szaladgálhat a téli Budapesten. Ezt megelőzőleg a Margitszigeten a LÁSS - Látássérültek Sportegyesülete rendezett - szintén jótékony célú - közös futást, mely az első rendezés alkalmával is tökéletesre sikerült.

Mikulás-sapkás, csengőt lengető futók lepték el vasárnap a Margitszigetet, hogy a MikuLÁSS nevű jótékonysági akció keretében egy vagy két szigetkör teljesítésével segítsék a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének munkáját. A futókat Béres Alexandra készítette fel.

A legbátrabb látók az úgynevezett érzékenyítő futás keretében a Margitszigeti Atlétikai Centrum belső pályáján bekötött szemmel, segítővel is teljesíthették a 400 méteres távot.

- A futás egy jótékonysági rendezvény, amelynek bevételét a LÁSS működésére és programok szervezésére fordítjuk. Lesz helye a pénznek, hiszen az egyesületünk közösségi helyiségének fenntartása jelentős kiadással jár. Az adomány nagyságától függően szeretnénk táborokat is szervezni: télre egy sítábort, nyárra pedig egy vízi tábort tervezünk – mesélte Forgács Szabolcs, a LÁSS elnöke.

Forrás: Edzésonline



fb share