Olimpiai Futónapok, Miskolc - Eseménytörténet

2004. május 15. - 1. K&H olimpiai futónapok, Miskolc

A K&H Bank olimpiai programsorozatának eseménye, a K&H olimpiai futónapok Miskolcon zárult szombaton. A 2,8 kilométeres távot közel 900-an teljesítették a verőfényes szombat délelőttön. Az igazi olimpiai hangulatról a meghívott volt olimpikonok és az Athéni Játékokra készülő sportolók gondoskodtak, akik a bemelegítést vezették, és együtt mozogtak a város aprajával-nagyjával, ismert közéleti személyiségeivel. A K&H Bank szponzorációs stratégiájának fontos részét jelenti a sport támogatása, ezen belül is a Magyar Olimpiai Bizottsággal kialakított együttműködés. A K&H Bank, mint a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója és a Magyar Olimpiai Csapat Bankja 2004-ben nemcsak termékeiben, de rendezvényeiben, programjaiban is megjeleníti az olimpiai értékek melletti elkötelezettségét. A Bank olimpiai programsorozata a K&H olimpiai futónapokkal vette kezdetét, amelynek lényege, hogy öt nagyvárosban mintegy húszezer ember megmozgatására vállalkozik az olimpiára való felkészülés jegyében. A versenysorozat a debreceni, kaposvári, győri és kecskeméti futamok után utolsó állomásához érkezett, Miskolcon. A 11.00-kor indult mezőnyt közös bemelegítés előzte meg, melyet Imre Géza, athéni olimpiára készülő vívó-bajnokunk és felesége, Kökény Bea kézilabdázó vezettek. Repka Attila volt olimpikon lőtte el a startpisztolyt, s az alpolgármesterrel, Orosz Lajossal karöltve maga is részt vett a versenyen, amely a Hősök teréről rajtolt, és ide érkeztek a befutók is. A közel 900 versenyző legfiatalabb futója, Forgács Balázs, 2 évesen, legidősebb versenyzője, Takács Józsefné, 80 évesen teljesítette a 2,8 km-es távot. A szerencsés célbaérés után, a díjátadó előtt kvízjáték és ajándéksorsolás várta a játékos kedvűeket, ahol a helyes válaszokért olimpikonok által dedikált ajándékokat nyerhettek. Az első három befutónak (női és férfi kategóriában) a díjat és az ajándékcsomagot Imre Géza és Kökény Bea adta át. A kíváncsiak a verseny után megtudhatták még, hogyan készülnek sportolóink az olimpiára és mit várnak az itthon maradó rajongóktól, szurkolóktól. K&H olimpiai futónapok, Miskolc (2,8 km):

Eredmények:
Férfiak:
1. Dienes László (Debreceni Sportközpont) 7:32
2. Zabari János (Kiskunfélegyháza) 7:36
3. Göndör Ferenc (Miskolci Vasutas SC) 7:54
Nők:
1. Pásti Edina (Debreceni Sportiskola) 9:27
2. Ali Dóra (Mezőkövesd) 9:48
3. Juhász Alexandra (Debreceni Sportiskola) 9:57

fb share