Olimpiai Futónapok, Szeged - Eseménytörténet

2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012

2006 - 1. K&H olimpiai futónapok - Szeged

2800 fős debütálás a szegedi K&H olimpiai futónapokon

Szombaton Szegeden rajtolt a K&H olimpiai futónapok őszi versenysorozata, amely az olimpiai ötkarika jegyében idén is öt vidéki - Kecskemét, Veszprém, Debrecen, Szeged, Kaposvár - nagyvárost kapcsol össze. A napfény városában első alkalommal megrendezésre kerülő eseményen több mint 2800 fő sorakozott fel a Dóm téren, hogy teljesítse a belváros legszebb utcáin elhaladó 3,4 kilométeres versenyszámot. A férfiaknál elsőként Némedi Zoltán, a MAC atlétája érkezett a célba (9:39), míg a hölgyek küzdelmében a Biacsi testvérpárnak köszönhetően kettős szegedi siker született.

Kiváló nyárvégi időjárás, igazi futóidő köszöntötte azokat a Tisza-partiakat, akik úgy döntöttek, sportolással indítják a hétvégét. A 2800 fős mezőnynek dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester adta meg a startjelet a Dóm téren. A profik már az első kilométert is elhagyták, mire a népes futóhad utolsó embere - csaknem 4 perccel a rajt után - is áthaladt a rajtkapu alatt. A szurkolók nem sokat pihenhettek, nem telt el 5 perc és a tér végében, az árkádok alatt feltűnt a Volvo felvezető autója, majd mögötte az élboly. Az első hely sorsa az utolsó métereken dőlt el Némedi Zoltán, a MAC futójának javára. "Nagyon örülök a győzelemnek, mert látva az erős élmezőnyt, abszolút nem számítottam rá, hogy nyerek. Nagyon szép környezetben volt a verseny, gyönyörű ez a tér, nagy élmény volt itt futni. Én általában pályaversenyzem, de most pihenőidőszak van, és úgy döntöttem, idén nem pihenek, hanem elindulok utcai futásokon is. Ha minden igaz, október 1-jén a Plus Minimaratonon is rajthoz állok." - mondta a boldog győztes. Mindössze 2 másodperccel lemaradva, másodikként Kiss Roland érkezett a célba. "Gratulálok Zolinak, aki most vert meg életében először, ma nagyon jót futott. Én

A férfiak küzdelméhez hasonlóan a hölgyek versenye is az utolsó métereken dőlt el. A Biacsi nővérek közül most Bernadett bizonyult 1 másodperccel gyorsabbnak Ilona előtt. "Nem beszéltük meg, ki legyen a győztes. Persze szerettem volna győzni, mert jó formában érzem magam, és itthon, hazai pályán mindig nagyon szeretek futni. Így is lett, ma nekem ment jobban a hajrá, aminek nagyon örülök." - mondta Bernadett. A harmadik helyért járó serleget Garami Katalin, a Szuperinfó SC atlétája vehette át, aki holnap félmaratonit fut Ausztriában: "Nekem ez most sprintverseny volt, mert hosszabb távokon indulok mostanában. Október 1-jén több év kihagyás után ismét szeretnék maratonit futni, mégpedig itthon, Budapesten, ahol eddig sosem álltam rajthoz 42 195 méteren."

A Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett egyetemi bajnokságot a férfiaknál Lóczi Attila (10:00), míg a nőknél Vigh Enikő (14:10) nyerte meg.

A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák kategóriában a Deák Ferenc Gimnázium (414 fő), a vidékiek közül a kisteleki Általános Iskola (132 fő) nyerte és vihette haza a 30 ezer forintos sportszervásárlási- és a 40 ezer forintos SuperShop vásárlási utalványokat.

A BSI következő eseménye a 21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton lesz október 1-jén, vasárnap.

Eredmények:
3,4 km

Férfiak:
1. Némedi Zoltán (MAC NS) 9:39
2. Kiss Roland (UTE) 9:41
3. Pelsőczy Attila (TFSE) 9:50
4. Farkas Géza (SZVSE) 9:56
5. Lóczi Attila (SZTE) 10:00
6. Veress Csaba (Radnóti) 10:15

Nők:
1. Biacsi Bernadett (SZVSE) 10:39
2. Biacsi Ilona (SZVSE) 10:40
3. Garami Katalin (Szuperinfó SC) 10:43
4. Kiss Ágnes (SZVSE) 10:52
5. Ferencz Flóra (SZVSE) 11:25
6. Vigh Enikő (SZTE ÁOK) 14:10

Szegedi Tudományegyetem egyetemi bajnokság:

Férfiak:
1. Lóczi Attila (SZTE JGYTFK) 10:00
2. Frank Ádám (SZTE JGYTFK) 10:58
3. Csont András (SZTE JGYTFK) 11:00

Nők:
1. Vigh Enikő (SZTE ÁOK) 14:10
2. Vakán Rita (SZTE JGYTFK) 15:10
3. Kovács Flóra (SZTE JGYTFK) 16:05

Mozgósítási verseny:

Szegedi iskolák:
1. Deák Ferenc Gimnázium 414 fő (testnevelő: Engi Zoltán)
2. Tabán Általános Iskola 330 fő (testnevelő: Dobor Ágnes)
3. Radnóti Miklós Gimnázium 177 fő (testnevelő: Láng Imre)

Nem szegedi iskolák:
1. Kisteleki Általános Iskola 132 fő (testnevelő: Égető Katalin)
2. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom 75 fő (testnevelő: Kiss Andrea)
3. Kunszentmárton Általános Iskola 57 fő (testnevelő: Vincze Béla)

2007 - 2. K&H olimpiai futónapok - Szeged

4100 FUTÓ LEPTE EL A SZEGEDI DÓM TERET

Szombaton Szegeden került megrendezésre a 2004-ben, az athéni olimpia évében útjára indult K&H olimpiai futónapok eseménysorozata. A tavalyi sikeres debütálás után idén 4100 futó állt rajthoz a csongrádi megyeszékhelyen, hogy teljesítse a város legszebb részein - Kárász utca, Széchenyi tér, Dóm tér - elhaladó 3,4 kilométeres távot. A férfiak és a hölgyek versenyét is hazai futó, Kapitány Zoltán (10:53) és Kis Ágnes (12:11) nyerte.

Szombat délelőtt ideális futóidő várta a futás szerelmeseit a szegedi Dóm térre, ahol a K&H olimpiai futónapok idei versenysorozatának legnépesebb mezőnye gyűlt össze. Az eseményt a Pavane Tánccsoport bemutatója nyitotta meg, majd a bemelegítés után mindenki elfoglalta helyét a rajtterületen. A 4100 fős tömeg egészen a Tisza-parti város legszebb terének végéig kígyózott. Mire a Janics Natasa, kétszeres olimpiai bajnok kajakozónk pisztolylövésére elrajtoló tömeg utolsó indulója is elhagyta a rajtkaput, már érkezett is a leggyorsabb futó a célegyenesbe. Kapitány Zoltánnak mindössze 10:53 percre volt szüksége a 3,4 kilométeres táv teljesítésére.

A hölgyeknél az inkább félmaratoni és maratoni távokat kedvelő Kis Ágnesnek ezúttal nem akadt ellenfele, 12:11 perccel rajt-cél győzelmet aratott. A tanintézmények között kiírt mozgósítási versenyt a helyi iskolák kategóriájában a Tabán Általános Iskola (394 fő), a vidékiek közül a kisteleki Általános Iskola - Árpád fejedelem Gimnázium (136 fő) nyerte és vihette haza a sportszervásárlási utalványokat. A K&H olimpiai futónapok idei versenysorozata holnap Kaposvárott zárul. A BSI következő budapesti eseménye a 22. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál szeptember 30-án a Városligetben.

Eredmények:
3,4 km

Férfiak:
1. Kapitány Zoltán (JGYTF) 10:53
2. Tűhegyi Boldizsár (SZVSE) 11:07
3. Solomam Tianina Gilot (PTK) 11:10

Nők:
1. Kis Ágnes (SZVSE) 12:11
2. Ferenczy Flóra (SZVSE) 12:33
3. Fekete Szeréna (SZVSE) 13:37

Iskolák mozgósítási versenye:

Szegedi iskolák:
1. Tabán Általános Iskola (394 fő)
2. Deák Ferenc Gimnázium (307 fő)
3. Vörösmarty Mihály Általános Iskola (128 fő)

Szeged környéki iskolák:
1. Pusztamérgesi Általános Iskola (157 fő)
2. Kisteleki Általános Iskola - Árpád fejedelem Gimnázium (136 fő)
3. Lastár Péter Egységes Középiskola és Szakiskola, Kiskunfélegyháza (107 fő)

2008 - 3. K&H olimpiai futónapok - Szeged

A szeszélyes áprilisi időjárás ellenére 4750 futni vágyó gyűlt össze április első szombatján a csongrádi megyeszékhely, Szeged emblematikus terén, a Dóm téren, hogy részesei lehessenek a pekingi olimpia évében megrendezésre kerülő K&H olimpiai futónapnak.

Az olimpiai öt karika színeiben pompázó pólókat viselő indulók a start előtt megformázták a játékok jelképét, majd felsorakoztak a rajtkapuhoz. A 2004 óta zajló rendezvénysorozat idei első állomásán 3,4 kilométert kellett futva vagy gyalogolva megtennie a résztvevőknek.

A rajtot idén Mezei Richárd kézilabdázó lőtte el Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere, és Béres Dezső boccia sportoló paralimpikon társaságában. A hatalmas mezőny több mint hat percen keresztül hömpölygött, mire az utolsó induló is áthaladt a startvonalon, majd újabb négy perc elteltével már az első célba érkezőnek tapsolt a közönség. Az etióp futó, Mossissa Feyisa 9 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot, megelőzve Nuriji Tibort és Halászevics Áront.

A hölgyek mezőnyében egy ikerpár küzdött a győzelemért, Biacsi Ilona végül 2 másodperccel testvére, Bernadett előtt futott be, harmadikként Imréné Kiss Ágnes ért célba.

A csaknem ötezres mezőnyt a célba érkezés után is kiváló programok várták, a gyerekek a BringaSuli elnevezésű kerékpáros ügyességi pályát próbálhatták ki, majd freestyle bemutatót nézhettek meg Nagy "Gizmó" Attila és csapata jóvoltából. A napi események ajándéksorsolással zárultak. A K&H olimpiai futónapok következő állomása április 6-án, Kaposvárott lesz.

Eredmények:
3,4 km

Férfiak:
1. Mossissa Feyisa (Etiópia) 9:57
2. Nuriji Tibor (Mezőtúr) 10:20
3. Halászevics Áron (Szeged) 10:24
4. Lóczi Attila (SZUSE) 10:26
5. Szelepcsényi Zsolt (SZUSE) 10:46
6. Farkas Géza (Napraforgó Futók) 10:52

Nők:
1. Biacsi Ilona (SZUSE) 11:56
2. Biacsi Bernadett (SZUSE) 11:58
3. Imréné Kiss Ágnes (SZUSE) 12:14
4. Tűhegyi Sára (SZUSE) 2:21
5. Ferenczi Flóra (SZTE ÁOK) 12:51
6. Susányi Zsófia (Gellért SZK) 13:21

2009 - 4. K&H olimpiai futónapok - Szeged

4100 szegedi és Szeged környéki sportolni vágyót mozgósított a K&H olimpiai futónapok idei utolsó előtti, szegedi állomása szeptember 19-én, szombaton. A futókat kellemes őszi idő, és 24 fokos hőmérséklet fogadta a város emblematikus pontján, a Dóm téren.

A futásra való ráhangolódásként először a Szűcs testvérek muzsikája szórakoztatta az összegyűlteket, majd Szentgyörgyi Rómeó lépett színpadra, hogy megmozgassa a mezőnyt. A McDonald's edzőjének átmozgatása után 10 órakor vágott neki a futótömeg a rájuk váró 3,4 kilométeres távnak, amely a Dóm térről rajtolva a város legszebb részein, és a Tisza-parton haladt.

A férfiaknál nagy küzdelemben Honti Attila szerezte meg az első helyezést Lóczi Attilával szemben, harmadikként Szelepcsényi Zsolt futott be. A nőknél a Biacsi nővérek egymással meccseltek, végül egy hajszálnyival előbb Ilona futott be Bernadett előtt, őket Kis Zsanett követte a célban.

Az iskolák mozgósítási versenyében a Deák Ferenc Gimnázium vitte a pálmát a szegedi intézmények között, míg a környéki iskolák közül a földeáki Návay Lajos Általános Iskola mozgatta meg a legtöbb tanulóját.

A Csongrád megyeiek ismét bebizonyították, hogy szeretik a futást, és a sportot, hiszen idén is nagyon sok embert mozgattak meg a K&H olimpiai futónap keretében.

A K&H 2009-es futóesemény-sorozata szeptember 20-án zárul Kaposváron.

Eredmények:
3,4 km

Férfiak:

1. Honti Attila (UTE) 10:05
2. Lóczi Attila (Titán TC Atlétika) 10:06
3. Szelepcsényi Zsolt (Titán TC Atlétika) 10:47

Nők:
1. Biacsi Ilona (SZVSE) 11:43
2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 11:43
3. Kis Zsanett (MAC SE) 12:03

Iskolák mozgósítási versenye:

Szegedi iskolák:
1. Deák Ferenc Gimnázium 479 fő
2. Tabán Ált. Isk. 333 fő
3. Radnóti Miklós Gimnázium 240 fő

Szeged környéki iskolák:
1. Návay Lajos Ált. Isk., Földeák 145 fő
2. Kiss Ferenc Ált. Isk., Ásotthalom 94 fő
3. Kisteleki Ált. Isk., 80 fő

2010 - 5. K&H olimpiai futónapok - Szeged

Az esős idő ellenére is 4000-en vettek részt az 5. K&H olimpiai futónapon Szegeden, a sorozat idei utolsó eseményén.

Dunaújváros, Veszprém, Kecskemét és Kaposvár után Szeged is kékbe öltözött: 4000-en húzták magukra a K&H olimpiai futónap hivatalos pólóját. Pedig az időjárás nem kedvezett a futásnak. Kora reggel még "csak" hűvös és borult idő volt, később azonban eleredt az eső. Ennek ellenére folyamatosan jöttek a futók, iskolai csoportok a Dóm térre. Az érkezőket élő moldvai népzene fogadta, utána, nem sokkal a rajt előtt a belegítéssel mozgatták át izmaikat a futásra készülők.

A rajtot pontban 10 órakor Botka László szegedi polgármester lőtte el. A futók szemmel láthatóan nem törődtek különösebben a szomorú őszi idővel, mert sokan mosolyogva, integetve vágtak neki a 3,4 kilométeres távnak. A mezőnyt nordic walkingosok, görkorcsolyások és babakocsis indulók kísérték. A leghamarabb Szelepcsényi Zsolt ért célba, 10:19-es idővel nyerte a futónapot. A nök közül Biacsi Ilona 11:57-es eredménnyel lett az első.

Időközben elállt az eső, így a futók kicsit ázottan, de már száraz időben várakoztak az eredményhirdetésre és a sorsolásra. Mivel az 5. K&H olimpiai futónap a Szegedi Tudományegyetem karai közötti bajnokság is volt, egyetemi győzteseket is hirdettek. Végül a legtöbb diákot mozgósító iskolák díjazásával és ajándéksorsolással fejeződött be az esemény.

A BSI következő rendezvénye a szeptember 25-i Metropol Nemzetközi Reggeli Futás, majd a másnapi 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál lesz.

Eredmények:
3,4 km

Férfiak:
1. Szelepcsényi Zsolt (Tömörkény István Gimnázium) 10:19
2. Selmeczy Roland (Titán TC) 10:44
3. Kapitány Zoltán 10:51

Nők:
1. Biacsi Ilona (SZVSE) 11:57
2. Biacsi Bernadett (SZVSE) 11:58
3. Kiss Ágnes (SZVSE) 12:19

Egyetemi karok közötti bajnokság:

Férfiak:
1. Kapitány Zoltán (SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Kar) 11:48
2. Sajó Mátyás (SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Kar) 12:08
3. Balogh Zoltán (SZTE Általános Orvostudományi Kar) 12:14

Nők:
1. Fekete Szeréna (SZTE TTIK) 14:10
2. Mészáros Szilvia (SZTE TTIK) 14:18
3. Tasi Júlia (SZTE BTK) 16:12

Iskolák mozgósítási versenye:

Szegedi iskolák:
1. Deák Ferenc Gimnázium 471 fő
2. Tabán Általános Iskola 444 fő
3. Radnóti Miklós Gimnázium 358

Szeged környéki iskolák:
1. Návay Lajos Általános Iskola, Földeák 175 fő
2. Kisteleki Általános Iskola 100 fő
3. Kiss Ferenc Általános Iskola 85 fő

2011 - 6. K&H olimpiai futónapok - Szeged

A napfény városa nem cáfolt rá nevére - verőfényes napsütés és 22 fok, vagyis csodálatos futóidő köszöntötte szeptember 17-én, szombaton a 6. K&H olimpiai futónapok 3800 résztvevőjét Szegeden.

A futók már reggel 8 órától érkeztek az idei új versenyhelyszínre, a Széchenyi térre. Ahogy egyre többen vették át a rajtszámukat és az esemény egyedi, emblémázott pólóját a versenyközpontban, úgy kezdett el bekékülni a tér és környéke. Iskolai csapatok, családok, baráti társaságok tűzték fel a rajtszámukat saját vagy társaik pólójára a fák árnyékában. Az indulókat Ménesi Mariann, a helyi Mozgásterápia Centrum edzője melegítette be, ezzel megalapozva a jó futóhangulatot. A szegedi 6. K&H olimpiai futónapok rajtjelét Skaliczky László, a Pick Szeged kézilabda csapatának edzője adta meg. A mezőny több mint 4 és fél percig rajtolt.

A 3,2 kilométeres távon, mely megkerülte Szeged belvárosát a Tisza-part érintésével, Szelepcsényi Zsolt ért célba elsőként 9:47-es idővel. A hölgyeknél a Biacsi ikernővérek szakították át a célszalagot, szinte azonos idővel, ám most Bernadett előzte meg Ilonát.
A népes futómezőny további közel fél órán keresztül érkezett meg a célba. Volt, aki a nyakában hozta gyermekét, mások indián szökelléssel ugrottak be a célkapu alatt, jöttek babakocsis apukák, nagyszülők az unokáikkal kézen fogva. Voltak olyan résztvevők, akik a mai futásukat Velky Péter, a Pick Szeged kézilabda csapat súlyos sérülést szenvedett játékosának gyógyulásáért ajánlották.

Az esemény egyben a Szegedi Tudományegyetem egyéni bajnoksága is volt, ahol a férfiak dobogósai megegyeztek az egyéni abszolút verseny nyerteseivel. Az egyetemi bajnokság női győztese Vlocskó Noémi lett. A dobogósok mellett a sorsolás győztesei is nyertesnek mondhatták magukat - 8 szerencsés futó kapta a Timex, illetve a K&H ajándékait.

A K&H olimpiai futónapok sorozata áprilisban Dunaújvárosban kezdődött, majd májusban Kecskeméten és Veszprémben folytatódott. A sorozat a szegedi futás követően másnap, szeptember 18-án Kaposvárott zárul.

Eredmények:
3,2 km

Női:
1. Biacsi Bernadett, SZVSE, 10:36
2. Biacsi Ilona, SZVSE, 10:37
3. Imréné Kiss Ágnes, SZVSE, 11:21

Férfi:
1. Szelepcsényi Zsolt, Titán TC, 9:47
2. Kószó Barnabás, Titán TC, 9:55
3. Badar Gergő, 9:58

Szegedi Tudományegyetem egyéni bajnokság eredmények:

Női:
1. Vlocskó Noémi, SZTE-JGYPK, 12:22
2. Fekete Szeréna, SZTE-JGYPK, 12:43
3. Resál Zsanett, JAT Titán, 12:56

Férfi:
1. Szelepcsényi Zsolt, SZTE, Titán TC, 9:47
2. Koszó Barnabás, SZTE-JGYPK, Titán TC, 9:55
3. Badar Gergő, SZTE-JGYPK, 9:58

Iskolák mozgósítási versenye:

Szegedi iskolák:
1. Deák Ferenc Gimnázium: 515 fő
2. Tabán Általános Iskola: 350 fő
3. Radnóti Miklós Gimnázium: 327 fő

Szeged környéki iskolák:
1. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom: 101 fő
2. Kisteleki Általános Iskola: 60 fő
3. Algyői Általános Iskola: 35 fő

2012 - 7. K&H olimpiai futónapok - Szeged

Április 22-én, vasárnap 4058-an neveztek a szegedi 7. K&H olimpiai futónapra, mely az olimpiai sorozatok idei első vidéki állomása volt. A szervező BSI a Föld napján egy környezetkímélő sporteseményre hívta a mozogni vágyókat.

A Dóm tér már 9 órakor megtelt a kékbe öltözött futókkal, akik először a Pavane Történelmi Tánccsoport zászlódobálóinak előadását láthatták. Majd Berényi Bernadett melegítette be a résztvevőket.
A mezőny dr. Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó rajtjelére indult. Közel 6 percen keresztül haladtak át az indulók a rajtkapu alatt. A 3,4 kilométeres táv útvonala Szeged belvárosában és a Tisza parton haladt.

A férfiaknál a békéscsabai Gregor László, a Békéscsabai Atlétika Klub futója teljesítette a leggyorsabban, 10:06 alatt a 3,4 kilométeres távot. Őt a szegedi Tarnai László, a Szeged Titán TC sportolója követte, míg a harmadik szintén az egyesület tagja, a szegedi Szelepcsényi Zsolt lett.
A hölgyeknél helyi győzelem született, elsőként a szegedi Biacsi Ilona, az SZVSE futója szakította át a célszalagot 10:41-es idővel. A második helyezett, alig nyolc másodperccel lemaradva, az ikertestvére, Biacsi Bernadett lett, aki szintén az SZVSE versenyzője. A harmadik Kiss Zsanett, a MAC Népstadion sportolója lett.

A verseny egyben a Szegedi Tudományegyetem karok közötti bajnoksága is volt. A karok 10 fős csapatai (5 nő + 5 férfi) közül az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar diákjai futottak a leggyorsabban. A második helyen az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar csapata végzett, míg a dobogó harmadik fokára az SZTE Általános Orvostudományi Kar csapata állhatott fel.

42 percen belül minden futó célba ért. Az eredményhirdetés után minden induló részt vett a sorsoláson, ahol a támogatók ajándékait osztották ki. Azok, akik kitöltötték a támogató K&H kérdőívét, egy további sorsoláson vehették részt.

A BSI következő sporteseménye május 1-jei 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál lesz a Hármashatár-hegyen.

Eredmények: 3,4 km

Nők:
1. Biacsi Ilona, Szeged, SZVSE, 11.41
2. Biacsi Bernadett, Szeged, SZVSE, 11.49
3. Kiss Zsanett, Budapest, MAC Népstadion, 12.03

Férfiak:
1. Gregor László, Békéscsaba, Békéscsabai Atlétika Klub, 10.06
2. Tarnai László, Szeged, Szeged Titán TC, 10.21
3. Szelepcsényi Zsolt, Szeged, Szeged Titán TC, 10.40

Szegedi Tudományegyetem karok közötti bajnokság:
1. SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar
2. SZTE Gyógyszerésztudományi Kar
3. SZTE Általános Orvostudományi Kar

Iskolák mozgósítási versenye:

Szegedi iskolák:
1. Deák Ferenc Gimnázium, 393 fő
2. Radnóti Miklós Gimnázium, 251 fő
3. Tabán Általános Iskola, 221 fő

Szeged környéki iskolák:
1. Kiss Ferenc Általános Iskola, Ásotthalom, 115 fő
2. Kisteleki Általános Iskola, Kistelek, 70 fő
3. Bálint Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Domaszék, 56 fő

fb share