A sport mindenkié

A londoni olimpia évében a Médiaunió Alapítvány társadalmi célú kampánya sportolásra buzdít, céljuk, hogy a sport iránti lelkesedést ne hagyják elveszni, s felhívják a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy mindenki kezdjen el rendszeresen sportolni.

A kampány egyik fő eleme a "Sportos Csütörtök" programsorozat. Arra buzdítják a sportszervezeteket és -központokat, hogy minden hónap első csütörtökén tartsanak ingyenes (vagy nagyon kedvező árú) órákat az érdeklődőknek. Így a látogatók nagyobb kedvvel mennének sportolni, az edzések-programok látogatottsága pedig hosszabb távon nőhetne.
A kampányhoz csatlakozó helyek listáját hírleveleikben, honlapjukon és Facebook-oldalukon is feltüntetik, illetve az országos és helyi médiumok is beszámolnak majd az eseményekről. Budapesten az Erzsébet téren sportszínpadot állítanak fel, ahol négy hónapon keresztül minden csütörtök este ingyenes sportbemutatókat tartanak. Ezekre a bemutatókra bármelyik sportszervezet, sportiskola vagy edző jelentkezhet, aki szeretné bemutatni kedvenc sportágát és megmozgatná az érdeklődőket.

A sportszínpadon május 24-én lesz az első bemutató, az első Sportos Csütörtököt pedig június 7-én tartják.

Csatlakozz a kampányhoz!

Sportolnijo.hu (május 17-től aktív a site),
vagy írj e-mailt a ferenc.kardos@opencom.hu címre.

fb share