Aki a 8. Intersport Balaton Maratonra készül - Közös edzés, közös verseny

11 évesen szívizom gyulladása miatt a kispályás focit is abba kellett hagynia. Évtizedekig semmilyen sportot nem űzött, azonban tavaly novemberben felesége hatására futni kezdett. Ujlaki Alfonz alig 11 hónappal az első futóedzés után a 8. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton a 21 kilométeres távon áll rajthoz.

- Hogyan került képbe az őszi idényzáró?
- Párom körülbelül egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy gyerekkori álmát folytatja, és ismét futni kezd. Néhány hét hezitálás után magam is csatlakoztam hozzá: először csak edzettünk, később egy kisebb távú versenyeken álltunk rajhoz, idén ősszel az éjszakai futáson is, majd úgy döntöttünk, hogy egy igazi kihívással tesszük fel a koronát az őszre. Rajthoz állunk a félmaratonon!
- Közös a felkészülésetek is?
- Nehezen tudjuk mindig egyeztetni, de törekszünk arra, hogy az edzésprogramot együtt hajtsuk végre. Két műszakban dolgozom lakatosként, ám gyakran komoly fizikai munkát kell végeznem. Heti két-három alkalommal jutunk ki az ajkai Parkerdőbe, ahol olykor 45 fokos emelkedők is vannak. Most legutóbb 18 kilométert futottunk. Sosem hagyom el a feleségem, bár sokszor biztat, hogy menjek csak nyugodtan gyorsabban, én kitartok mellette...
- A Balaton Félmaratonon is hasonló hozzáállást tapasztalhatunk majd tőled? - Természetesen! Miután mérjük az edzések időeredményeit, nagyjából határozott elképzeléseink vannak arról is, hogyan szeretnénk szerepelni. Az ott elért időt ugyanis mindenképpen hoznunk kell, és ha lehetséges, még javítanánk is rajta. Terepviszonyok között 2:20 alatt futottuk a 18 kilométert, a verseny hangulatában reméljük ennél többre is képesek lehetünk.
- Mit szólt a család az új hobbitokoz?
- Ildikó nagyobbik fia a DIGI Sportnál riporter, és ő maga is rajthoz állt már félmaratonon, így nemcsak a támogatás biztosított, de még gyakori beszédtéma is a futás a családban. Érdekes, hogy alig egy éve futok, de már hiányzik az edzés, ha néhány napig nem jutok le a munka miatt. Hihetetlenül jó közösségbe kerültünk, ez a miliő semmihez sem hasonlítható. Rengeteget vagyunk jó levegőn, és az öregkori fájdalmak sokkal kevésbé érződnek, mint korábban.
- Az idei versenynaptárba még szerepelnek újabb kihívások?
- Az évet egészen pontosan december 31-én fogjuk zárni egy szilveszteri futáson, de már nézelődünk, milyen megmérettetések lesznek a következő idényben. Elsősorban a közeli városok jöhetnek számításba, Budapest, Kaposvár és Siófok. Már csak azon múlik, mennyi energiánk marad felkészülni a versenyekre!

Ilyen volt a 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton.

fb share