Fuss 2016-ban 2016 jótékony kilométert!

Lefutsz idén 2016 kilométert? Ezt akár teheted jótékony céllal is! Növeld a kihívást, és garantáljuk, hogy még örömtelibb és élménygazdagabb lesz az út és a végeredmény is! Mutatunk is egy példát arra, miként lehet hozzáállni.


Az Élménykülönítmény tagjai kilométereik jelképes örökbeadásával gyűjtenek adományokat a Bátor Tábor súlyosan beteg gyerekeinek táboroztatására. Te is lehetsz jótékony sportoló!

"Nagy örömünkre szolgált, hogy csatlakozhatok az Élménykülönítmény csapatához, és futásommal támogathatom ezt a nagyszerű programot és a Bátor Tábor rendkívül bátor lakóit. 2016-ban szeretném nem csak egy versenyemet, hanem mind a 2016 km tervezett futásunkat az Élménykülönítmény csapat tagjaként a Bátor Tábornak dedikálni, és így mind a felkészülést, versenyeket, mind az adománygyűjtést is rendszeressé, folyamatossá tenni. Ígérem, hogy teljes erőbedobással készülök, futok mind az edzéseinken, mind a tervezett versenyeimen, és buzdítok minden ismerőst, barátot hogy támogassa a célunkat, fogadja örökbe egy-két kilométeremet az év folyamán, hogy közösen az egész évben segíthessünk." - írta Ferenc, aki már tavaly elkötelezte magát erre a kihívásra.

Ajánld Te is Egész éves futásodat a Bátor Tábor résztvevőinek! Tarts az Élménykülönítmény csapatával és légy részese annak a futóközösségnek, amelynek tagjai jótékony célra ajánlják kilométereiket! Veled együtt messzebbre jutunk!

További információért látogass el a elmenykulonitmeny.hu-ra, vagy írj az elmenykulonitmeny@batortabor.hu címre.

fb share