Futó az Oscar-díjasok között avagy Oscar-díjas a futók körében

Az Oscar-gálán Zányi Tamás arca láttán sokan kezdhettek kutatni az emlékeikben: "Mennyire ismerős is ez az arc... igen, de hiszen ő is ott futott velünk a bolyban a szigeten a Telekom Vivicittán, kedves fickó! Igen, emlékszem rá, hát persze..."


Úgy van, Zányi Tamás is a futók hatalmas táborához tartozik! Kikapcsolódást jelentett számára, hogy most nem a zörejekről, a hangokról , effektekről kérdeztem az Oscar-díjas Saul fia Golden Reel-díjas hangmérnökét, mai szóval hangdesignert, hanem a futás adta élményeiről.

- A Velencei-tó partján nőttem fel, Agárdon. Először evezni jártam a Velencei-tavi sportiskolába. A testneveléstanárunkkal, Tóth Istvánnal sokféle bajnokságon indultunk, többek között háromtusán, s mindenféle atlétikai versenyen. Tanultunk tőle súlylökést, rövid- és hosszútávfutást, gátfutást, ezen kívül kézilabdáztunk is. A Velencei kézilabda-kupán még gólkirály is lettem, de ettől függetlenül az már a kezdetekkor eldőlt, hogy leginkább futni szeretek, ez az én sportágam, ez az én világom.

- Milyen sikerélményeket adott a futás?

- Székesfehérváron tanultam tovább, s egészen az érettségiig a Testnevelési Főiskolára szerettem volna jelentkezni, amikor az utolsó pillanatban jött egy sugallat, s végül zenész és hangmérnök lettem. A sportolás iránti kedvem sohasem lankadt. A '80-as évek idején nagyon színvonalas volt a fehérvári sportélet, több nagyszerű klubbal, atlétikai szakosztállyal. Az Ikarusban '85-ben vagy '86-ban az Ifjúsági 20 km-es kismaraton váltóban a négytagú csapat negyedik legjobbja voltam 74 perccel, míg a legjobb középiskolás társam akkor 64 perc alatt futotta le ugyanazt a távot. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a futóversenyek helyett később inkább mégis a művészetek felé mozdultam el. Ennek ellenére a gimnázium végéig nagyon komolyan vettem, heti 5-7 edzésen vettem részt és versenyekre jártam. Mindenféle futószámot kipróbáltam a gátfutástól kezdve az 1500 méterig. Ha nem volt futószám, akkor gerelyt hajítottam. Kétszeres Fejér megyei gerelyhajító bajnok diák voltam. Ekkor 51 métert is dobtam, ami nagyon jó középiskolai eredménynek számított. Súlylökésben is beneveztek, rendszeresen döntős voltam és az első hatban végeztem. De persze a futás volt a csúcs, a középtáv - 800, 1500 méter -, ebben voltam otthon. Ahogy kiöregedtem a versenyzésből, úgy maradtak az utcai futóversenyek, a félmaratonok, melyeket az utóbbi évekig komolyan is csináltam. A bokámnak azonban nem tetszett mindez.


- Csak nem a futás tette tönkre a bokádat?

- A jobb bokámat körülbelül 10 éve törtem el, mikor rosszul ugrottam le egy drótkötélpályáról. Szerencsére nem tört szilánkosra. Pár napig viszont még terheltem a lábamat, mivel először azt hittem, hogy csak megrándult. Mikor kiderült, hogy eltört, megműtöttek és fél évig csavarral rögzítették a bokámat. Teljesen meggyógyultam és egészen 2015 nyaráig nem volt semmi probléma. Ekkor egy Balaton körüli futás alkalmával vettem észre, hogy bedagadt a bokám, egy MR vizsgálat mutatta ki, hogy ínszalagszakadásom van. Sokáig nem tűnt fel, mivel nem járt erősebb fájdalommal. Az Oscar-díj átadásán még nem éreztem semmit, utána durrant be.

- Mai fejjel mit jelent most neked a futás? Miben gazdagít, milyen élményekkel halmoz el?

- Sokan sajnos nem értik meg ezt, habár szerencsére egyre többen kezdenek el futni manapság. Egyrészt a mozgás öröméért csinálom. Másrészt a hosszútávfutásban van valami mámorító lelki és fizikai állapot, amit nem lehet pontosan leírni. Mindegy, hogy városi futóverseny, mezei futás vagy kaptatás a Balaton-felvidéken, ez egyfajta extra boldogságot ad. Együtt haladunk a társakkal, ösztönözzük egymást, ami fontos élmény és fantasztikus érzés. Még csak általános iskolás voltam, hatodik osztályos - csak ismerkedtem a sportággal -, de már akkor nagyon megfogott a közösség ereje, az együttlét, a tömeg, a szurkolók. Az összetartozás-élmény hosszú időre raktározódik bennem és így - ha kell - mindig találok egy kis plusz energiát, amit az ember bármikor előkaphat a raktár mélyéről. Mindez egy biztos hátország nekem, mint ahogy - úgy gondolom - minden futónak. Borzasztóan sajnálom, hogy az idei Telekom Vivicittát ki kell hagynom az említett ok miatt, de ahogy újra egészséges leszek, lehet rám számítani, ismét ott leszek, és szép csendben lefutom a magamét.


dd

fb share