Tovább kutatjuk a nők futással kapcsolatos szokásait

Ezúttal a futással, felkészüléssel és étkezéssél kapcsolatos szokásaidat, valamint a futórendezvényekkel szemben támasztott elvárásaidat szeretnénk megismerni. Kiemelt témaként a családok közös sportolását vizsgáljuk. Miként hatnak a családon belüli generációk egymásra? Milyen mintákat adnak át gyermekeiknek a szülők, az anyák ? Kérjük, töltsd ki kérdőívünket, hiszen a te véleményedre is kíváncsiak vagyunk! Na és persze nagyon örülünk, ha futótársnőid körében is megosztod a kérdőívet.

A kérdőív kitöltéséhez kattints ide!



2018-ban a BSI a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvánnyal közös felmérést végzett, melyben a nők futási szokásait, motivációit vizsgálta. A kérdőívet akkor több mint 1900 fő töltette ki. Az eredményeket dr. Menczel Zsuzsanna sportpszichológus foglalta össze:

- A megkérdezettek több mint fele legalább 4 éve fut, 20%-uk legalább 1 éve. A minta 10%-a pedig kb. fél éve kezdett sportolni. Az eredmények azt mutatják, hogy a futás népszerűsége töretlen, sőt kifejezetten egyre divatosabb mozgásformáról beszélhetünk, amibe könnyű belekezdeni, a feltételek közel mindenki számára adottak.
A megkérdezettek többsége, heti 2-3 alkalommal fut, míg az edzés gyakoriság a futással eltöltött évek számának növekedésével emelkedik. Ez azért is fontos információ, mivel egy korábbi kutatás eredménye szerint a sportfüggőség (vagyis a testi-lelki egészségre káros mértékű sportolás) előfordulásának valószínűsége csökken a futással eltöltött évek számának növekedésével (Menczel, Dezső, 2016). Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy különös odafigyelést igényelnek az újonnan belépők, a kezdetben divatfutók. Feltehetőleg körülöttük még nem alakult ki egy olyan szociális, sportos védőháló, ahonnét figyelmeztetések érkezhetnek, ha a futási szokásaik túlzottá válnak.
A nőket számtalan tényező motiválhatja a futásra: a testsúlycsökkentés/alakformálás, egészség megőrzés, stressz megküzdés, kikapcsolódás. A futás által új identitást is nyerhetnek az egyéb női szerepeik mellett. A dolgozó nő, anya háziasszony egy új, a sportoló nő szerepével azonosulhat, mely büszkeséggel töltheti el. Bármelyik fenti indok indította is útjára a nőket a futás terén, az eredmény mindenki számára az állóképesség növekedését, a stressz tűrő képesség javulását, valamint alakformálódást eredményezett -
mondta a szakember.

A BSI szabadidősport rendezvényeket szervező cégként felelősséget érez a szolgáltatásait igénybe vevők iránt, ezért is döntöttünk a tavalyi felmérés folytatása mellett. A futóeseményeken résztvevők motivációjának, szokásainak megismerése segít abban, hogy célzottabb edzésprogrammal, egészség tudatosságot ösztönző információkkal láthassuk el őket. Az idei kutatás céljait, irányait így foglalta össze dr. Menczel Zsuzsanna:

- Friss kutatásunk célja a témában már megszerzett tudás elmélyítése. A sportoló, futó nők egészség-magatartásának, futási, felkészülési és étkezési szokásainak, futórendezvények nyújtotta szolgáltatásokkal kapcsolatos preferenciáinak megismerése. Önmagukról való vélekedésük, testükkel való elégedettségük és a rendszeres mozgás összefüggéseinek feltárása. Kiemelt témánk a családok közös sportolásának vizsgálata is. Fontosnak tartjuk annak megismerését, hogy a szülők, az anyák milyen mintákat adnak át gyermekeiknek, de rákérdezünk a családon belüli generációk egymásra gyakorolt hatására is.



fb share