ELINDULT A III. "KÖZÖSEN-KÖNNYEBBEN ÉLETMÓDVÁLTÓ MUNKAHELYI CSAPATVERSENY

Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EMEGY) együttműködve az Országos Egészségfejlesztési Intézettel (OEFI) és a Magyar Szabadidősport Szövetséggel (MSzSz), valamint az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának támogatásával harmadszor is életmódváltó, munkahelyi csapatversenyt hirdetett.

Meglepetésre most a harmadik versenyen, 2009-ben a legnagyobb az érdeklődés, hiszen összesen: 253 csapat - 1954 versenyzővel jelentkezett, amelyből 181 vidéki csapat 1366 fővel és 72 fővárosi csapat 588 fővel. Minden megyéből van legalább egy életmódváltó csapat. Pest Megye, mint a legnagyobb létszámmal versenyző egység a Dunaharaszti székhelyű Coca-Colának és a Százhalombattai MOL központnak köszönheti főként 50 csapatát, míg Heves és Nógrád egy-egy csapattal indul a féléves "futamon". A korábbi 17-18 %-hoz képest több a férfi versenyző összességében, most a mezőny harmada. A 253 csapat közel 200 munkahelyet jelent.

A csapatok névadó fantáziáján nem látszik a jelenlegi országos gazdasági válság okozhatta fásultság, kedvetlenség. Például a csapatnevek közül egyesek: Dundibendős - Bambabanda, Guruló Tárolók, Gyorsuló Csigák, Kalória Kommandó, Esély SE, Testmesterek, Ügyi - Fogyi, Kiló-falók, Kunsági Csörgő Csontok, Tonna Donnák, Futóbab, Kacagó Kocogók.

fb share