Mindenki ragyogott a T-Home Vivicittán

Szinte mindenki vidám volt és ragyogott - elevenítette fel első versenyélményét Bendó Helga. A zagyvarékasi lány 2008-ban a Vivicittán debütált, és idén már harmadik alkalommal nevezett 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futásra.

- Két éve a Minicittán, tavaly pedig a Midicittán álltál rajthoz. Ha a logikai sorrendet követjük, idén már a klasszikus 12 kilométeresek mezőnyét kellene erősítened. Mi hiúsította meg a fejlődést?

- Nagyon szerettem volna, ha feljebb léphetek egy szinttel, készültem is lelkiekben erre. Sajnos azonban egy influenza teljesen keresztülhúzta a számításaimat. Közel két hónap teljesen kiesett az edzésprogramból, ráadásul a hideg idő sem vonzott túlságosan eddig a szabadba, az ízületeimet ugyanis meg szoktam kímélni. Maradt pár hetem, próbálom pótolni a lemaradást.

- Tehát gőzerővel veted magad bele az edzésekbe?

- Azt azért nem! Próbálom a fokozatosság elvét követni. Hetente két alkalommal húzok futócipőt, elsősorban a Tisza-parton vagy a Zagyva melletti sétányon futom a szokásos 6-7 kilométeremet. 2008-ban egy barátnőmmel kezdtem el az edzéseket, ám ő most babát vár, így jelenleg egyedül futok. De ezzel nincsen semmi baj, szeretem.

- Minek vagy kinek a hatására kezdtél el foglalkozni a futással?

- A kollégáim élménybeszámolóinak köszönhetően kaptam kedvet a futáshoz. Felkerestem a futanet honlapját, és kinéztem magamnak egy hathetes edzésprogramot. Azzal azonban tisztában voltam, hogy egyedül ez nehéz lesz, ezért Katit is megfűztem. Kellett egy húzóerő, aki bátorít és ott lesz velem az edzéseken. Mindketten nagyon élveztük ezt a másfél hónapot, és tavasszal neveztünk a T-Home Vivicittára.

- Milyen élményekkel gazdagodtál első versenyeden?

- Rengeteg ember, hatalmas hangulat fogadott minket. Mindenki ragyogott, és minden arcon ott volt a vidámság. Nehéz kifejezni, hogy mit jelent ez számomra, de annyira jó volt látni, hogy a tavasz nyitásaként ekkora tömeget ki tudott csalni a jó idő a Városligetbe. Egészen egyszerűen feltöltődtem, és olyan jó kedvvel érkeztem haza, ami hosszú ideig kitartott.

- Idén is lesznek kollégák veled a városvédő futáson?

- Természetesen! Minimum hatan ott leszünk a rajtnál. Szerencsére a cégünknél évek óta komoly hagyománya van az ilyen versenyeknek. A honlapunkon folyamatosan feltűntetjük az eredményeinket, sőt minden versenyen csoportképet is készítünk magunkról. Ezek a versenyek igazán jó alkalmak a közösség építésére. A T-Home Vivicittán a párom is rajthoz fog állni, aki most hétvégén a Balaton Szupermaraton mezőnyét erősítette.



fb share