Rekordlétszám a 5. Intersport Tour de Tisza-tó eseményen

Május 6-án, vasárnap 1636-an neveztek az 5. Intersport Tour de Tisza-tó esemény 4 különböző távjára, ami rekord az esemény történetében. A Magyarország második legnagyobb tavát megkerülő kerékpáros verseny és túra mezőnyéhez a görkorcsolyások mellett idén először kerékpáros-futó vegyes csapatok is csatlakoztak.
Az esemény képeit már megnézheted a képcsarnokban!

Az eseményen bárki megtalálhatta a neki való sportágat és távot: a 65 kilométeres kerékpáros táv teljesítői megkerülték a Tisza-tavat, a 15 kilométeres túra résztvevői bejárták Tiszafüred környékét. A görkorcsolyásokat 57 kilométer várta a tóparton, és ekkora távot tehettek meg az esemény idei újdonságának, az Intersport Tisza-tavi Bringatlonnak a résztvevői is. Az új versenyszám nagy sikert aratott, 23 csapat 70 versenyzője vágott neki a tó körül távnak a létszámuknál pontosan eggyel kevesebb biciklivel. Akinek nem jutott bicikli, annak futnia kellett!

A 15 kilométeres túra mezőnye 10:15-kor indult, majd 10:50-kor a 65 kilométeres táv lassú rajtja következett, a rajtot Pintér Erika, Tiszafüred város polgármestere lőtte el - az éles rajt Poroszlón volt.

A 65 km-es távon a férfiaknál Vilmányi Tamás, a Saxum Greenzero tagja kerékpározott a leggyorsabban, a hölgyeknél Jurenka Krisztina, a ELTE-BEAC Polythlon versenyzője állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A görkorcsolya táv Poroszlóról rajtolt. A férfiaknál Karancsi Sándor volt az első beérkező, a hölgyeknél Szőllősi Boglárka bizonyult a legjobbnak.

Az új versenyszámban, a Bringatlon csapatai 2-3-4 fős váltóban indulhattak. A 2 fős váltóban a Gyötrisek csapata állhatott a dobogóra, a 3 fős váltóban a SportForever csapata, a 4 fős váltóban pedig a VIK707 váltó volt a leggyorsabb.

A sportesemény központjában, Tiszafüreden BringaSuli is várta a 3 és 14 év közötti gyerekeket, ahol egy közlekedésbiztonsági teszt kitöltése után ügyességi pályán kellett áthaladniuk. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a KRESZ szabályainak betartására és a biztonságos közlekedésre.

Eredmények:

65 km:

Abszolút kategória, férfiak:
1. Vilmányi Tamás, Debrecen, Systematica Debrecen, 1.37.25.
2. Vinnai Zsolt, Nyírtelek, vinibike.hu, 1.38.29.
3. Solymosi János, Nyíregyháza, NYKSC, 1.38.31.

Abszolút kategória, nők:
1. Jurenka Krisztina, Budapest, ELTE-BEAC Polythlon, 1.46.23.
2. Epres Kornélia, Budapest, Bikeexpress SE, 1.51.45.
3. Benczés Krisztina, Budapest, 1.51.45.

Görkorcsolya:

Abszolút kategória, férfiak:
1. Karancsi Sándor, Kazincbarcika, 1.58.41
2. Kalevi Frondelius, Raimo, Budapest, Kori 2000, 1.59.22
3. Sajó Márton, Kazincbarcika, Zúzmara Korcsolya Klub, 2.11.11

Abszolút kategória, nők:
1. Szőllősi Boglárka, Jászberény, 2.11.33
2. Besenyei Boglárka, Kazincbarcika, 2.27.54
3. Matólcsi Zita, Érd, 2.30.01

Bringatlon 2 fős váltó:

1. Gyötrisek - Szücsi László, Szmolnik Zoltán, 4.24.46
2. Vizet - Hegedüs Lajos, Salamon István, 4.42.52
3. Pálinka SE - Maksa Zsolt, Szabó Péter, 4.48.23

Bringatlon 3 fős váltó:

1. SportForever - Tóth Tamás, Honfy Márton, Nagy Anett Vivien, 5.15.50
2. Agarak - Csathó Tímea, Kovácsné Mesz Izabella, Szécsi Lászlóné, 5.32.55

Bringatlon, 4 fős váltó:

1.VIK707 - Németh Viktor, Pápai Gergő, Pápai Márton, Pápai Benedek, 3.58.01
2.PENCI KVARTET - Búzási Gábor, Juhász Sándor, Kata Roland, Kovács László, 4.17.33
3. ALL 4 RUN - Kovács Edina, Harangozó Döniz, Kovács Levente dr., Süvöltős Bence, 4.27.43



fb share