Változás a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó útvonalán!

A korábbi évek jól bevált és jól megszokott útvonalán változtatni kényszerültünk. A változás mindhárom (minimaraton, félmaraton- és maraton váltó) távot érinti. A váltótagok ugyanolyan távolságú kört futnak, ám nem egyforma útvonalon haladnak majd és a váltózóna helyszíne is változik.

A Garibaldi utcai felhajtónál ez idáig a mezőny és a 2-es villamos pályája keresztezte egymást. Hosszú évekig a szakaszos átengedés működött, de a létszám emelkedésével ez a kereszteződés balesetveszélyessé vált. Kénytelenek voltunk azt a változtatást megtenni, hogy a mezőny a Markó utcai felhajtón keresztül jöjjön fel az alsó rakpartról. Az útvonal változtatásának következtében a váltózónák is új helyszínen, a Kossuth tér helyett az Alkotmány utcában lesznek kialakítva.

Fontos változás még, hogy az első kört teljesítő futók útvonala kismértékben különbözik a további váltótagok futó-útvonalától. A rajtok után a mezőnyt nem tereljük be a viszonylag szűk Vajkay utcába, így el tudjuk kerülni torlódásokat. Az első kör végére széthúzódik annyira a mezőny, hogy a további köröket teljesítő résztvevők már gond nélkül futhatnak keresztül a Vajkay utcán.

Az útvonal a korábbi évekhez hasonlóan egyértelműen ki lesz jelölve, ám ha eddig rendszeres résztvevője voltál a K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó rendezvénynek, érdemes előre tájékozódnod a változásokról, nehogy meglepetés - és bosszúság... - érjen a futás során.

Az útvonal változás részletes leírását ITT találod.

Elkészültek az útvonal térképek is. ITT tanulmánmyozhatod őket.

fb share