Finnország - 1999 Juoksija-maraton

Kaiser-Plus Budapest Maraton 1999. október 3.

FUTÓK 1999
(Szöveg és képek: Ilkka Järvimäki)

DUNA MARATON

A budapesti maraton nem tartozik a világ de
mégcsak Európa legnagyobb futóversenyeihez
sem, de biztosan egyike a legvonzóbbaknak

A budapesti maraton szervezőinek a célja nem az, hogy a rendezvényt óriási méretűvé duzzasszák, inkább az, hogy közepes méretű és színvonalas maradjon. Mégis valószínű, hogy a Duna-parti maraton a következő években megsokszorozza résztvevőinek a számát. A mostani 2000-es résztvevői létszám ugyanis még nem érdemel nagyobb szervezést és a város arculatának vonzóvá tételét.
Sok finn futó is felfedezte a budapesti maratont. Ebben az évben közel 70 sportoló utazott Magyarországra. Ez a szám a rendezvény mostani arányait tekintve jelentős, de közel sem veszi fel a versenyt az összehasonlításban a hetekkel a maraton előtt megrendezett formula-verseny finn rohamával. Másrészt a több tíz kék-fehér maratonturista biztosan szívesebben látott vendég volt rokon népünknek, mint az a majdnem 20 000 formulautazó, akiknek a megnyilvánulásaira a budapestiek még hetek múlva is csóválták a fejüket.

A maraton nyelvtana

Finn fülnek a magyar szavak és mondatok megtévesztően ismerősen hangzanak. A más nyelvekben egészen ismeretlen ää- és öö- hangok otthonos érzetet keltenek. Legalább a "köszönöm"-öt - vagy annak rövidebb, gyakran használt változatát, a "kösz"-t (kiitos) - jó is szókincsünk részévé tenni, mikor Magyarországra utazunk. Biztosan használható.
A maratonon nincs nagy szükség nyelvtudásra. A futók közös nyelve izzadságcseppekből, a cipők csattogásából az aszfalton, arckifejezésekből és gesztusokból tevődik össze.
A maraton rövid nyelvtana hamar ismerőssé válik a nézőknek is: a felfelé mutató hüvelykujj azt jelenti, hogy még minden rendben, köszönet a szurkolásért. A nyitott kéz lengetése a test előtt, miközben a tenyér lefelé mutat, annak a jele, hogy már kezd nehezedni.
A térdre támasztott kezek és a 90 fokos testhelyzet (leggyakrabban 30 kilométer futás után láthatjuk) azt jelenti, hogy az energia már fogytán van, nem bírják már, bárcsak elérnének legalább a célig! Mindkét kéz felemelése vagy ökölbe szorítva a levegőbe lendítése már a győzelem jele: kibírtam!
A budapesti maratonon a jelbeszéd tanulására az egyik legjobb hely a budai oldalon a történelmi és tetszetős Lánchíd (Chain Bridge) melletti Duna-part. A maratoni futók háromszor elhaladnak a nézők mellett, így lehetőség nyílik szurkolni az ismerősöknek vagy csak csodálni a futókat.

Mindenki hős...

A másik hasonlóan kitűnő megfigyelési hely a pesti oldalon elhelyezkedő Hősök tere (Heroes’ Square). A szocializmus alatt dagályos parádékra és más ünnepi rendezvényekre használt történelmi tér elegáns kulisszául szolgál a maratonindulásra és a célba érkezésre. Emellett a maraton előtti este a téren bőséges tésztaadagokat kínálnak a futóknak zene kíséretében és a célba érkezés után a maratoni "hősök" nagy része futótársaival és szurkolóival együtt elmegy piknikezni a tér melletti füves parkba. A két nyugodt étkezést csak 42 kilométer 195 méter és egy éjszaka választja el egymástól!
A maratoni futás útvonala megkerüli mind a pesti, mind a budai oldalt, túlnyomórészt a dunai partszakaszon. Európa leghosszabb folyóján a futás ideje alatt négyszer haladnak át a szebbnél szebb hidakon. Az út legnagyobb magassági különbségei éppen a hidak felüljáróihoz kapcsolódnak.
Egyébként az út rendkívül egyenletes és gyors is egyúttal. Bár a gyorsaság nagy mértékben függ az uralkodó időjárási viszonyoktól – nem csupán a hőmérséklettől, hanem a széltől is. A nyílt terep és a rendkívül hosszú, akár nyolc kilométer hosszúságú egyenes utak ki vannak téve a szélnek, amit az idén futók is már kb. egyórás futás után tapasztalhattak.
Ha jut idő a futás alatt mást is nézni, mint a fekete aszfaltot, az út mentén számos budapesti nevezetesség látható, többek között az Operaház, a Szent István-bazilika, a Magyar Tudományos Akadémia, a királyi vár, a Lánchíd, az Erzsébet híd és a Parlament épülete. Az eseménydús magyar történelem valamennyire is tűrhető ismerete még nagyobb élménnyé teszi az utazást.

Barátságos maraton

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a magyar főváros maratonrendezvényét, az szó a vendégszerető lenne. Az út melletti szurkolás őszinte, bár a közönség száma nem haladja meg a tízezret sem. A szervezés nagyon rugalmas és működőképes. A budapesti maraton résztvevője még „király”, ami már nem minden óriásira duzzadt rendezvény jellemzője.
A maratonon a célbaérés mindig élmény. Így van ez Budapesten is. A célegyenes nézőterei tele vannak emberekkel és a lendületes bemondópáros biztosítja a jó hangulatot. A rendező képviselői az utolsó tíz métereket a fáradt maratoni futók mellett futják le és a legvégéig ösztönzik őket. A célbaérés után a keserves erőfeszítést éremmel jutalmazzák és rendkívül bőséges ételkosárral, melynek tartalmát már a cél közelében lehet élvezni, az esemény megkoronázása, a fürdő gyógyvizébe való merülés előtt.

Képalírások:
(1. oldal, balra lent)
A leghosszabb maratoni útszakasz a Duna budai partja, méretét tekintve kb. nyolc kilométer. Ez a második fordulóban az erős ellenszél miatt még hosszabbnak tűnt.

(1. oldal, jobbra lent)
Majdnem 70 finn futott Budapest utcáin. Markku Kaarlela a forróság ellenére kevéssel több, mint 3 óra alatt ért célba.

(2. oldal, fent)
Szavojai Jenő felszabadította Magyarországot a törökök igájából és szobrot állítottak neki a királyi vár elé.

A finn békefenntartó csapatok részt vettek a budapesti futásban. A Boszniában szolgálatot teljesítő finn vadász-zászlóalj 14 maratoni versenyzőt küldött. "A fiúk most nyáron és ősszel keményen elkezdtek edzeni. A koszovói bombázások idején, tavasszal nehéz volt a maratonra való készülés, mikor bent kellett gyakorolni" - állapította meg a zászlóalj sportfelelőse, Rami Kilpi.

(2. oldal, lent)
A budapesti maraton legszebb és legjellemzőbb vonása a vendégszeretet volt. A szervezők tovább erősítették ezt segédfutóikkal, senkinek nem kellett egyedül fáradtan a célba érnie.

A magyarok nagyra becsülik a hagyományokat és a kultúrát. A klasszikus zenét játszó zenészek láthatóak voltak a háztömbök között a budapesti utcákon.

(3. oldal, fent)
A budapesti Parlament a Duna szemközti partján egyike a város legismertebb és legfeltűnőbb épületeinek. A maratonon kétszer haladtak el mellette.

Ezt Budapesten látni kell:

Váci utca- Elegáns (és magyarországi árakhoz mérten legdrágább) sétálóutca éppen a város középpontjában. Számos jó bevásárlóhely és hangulatos étterem.

Café Gerbeaud - Több mint 100 éves, világhírű és elegáns kávézó és cukrászda a sétálóutca nyugati végében. Kínálatából ajánlhatjuk a tokaji bort és a ház különleges süteményeit.

Régi vásárcsarnok - Restaurált, kellemes bevásárlóhely és látványosság. Friss gyümölcsök, zöldségek, hús, hal és sajtok legeredetibb környezetükben.

Fakanál étterem - A régi vásárcsarnok érdekes étkezőhelye, melynek tésztatortájával akár a maratont is bírni lehet. Lehetőség van megízlelni a magyar borokat és megtanulni elkészíteni a helyi specialitásokat.

Erzsébet híd és Lánchíd - A város legszebb és legismertebb Duna-hídjai.

"Dokk" étterem - Az elsőszámú hely, melyet fel kell keresni, jó étterem a régi kikötőben. Megéri időben menni, hogy elkerüljük hosszú sort.

Margitsziget - A város szabadtéri helyei közül elsőrangú. Az üdezöld szigeten többek között sétálóösvények, uszoda és állatkert található.

Várdomb - A város leghíresebb nevezetessége, ahol többek között könyvtár, királyi vár, múzeumok, hangulatos kávézók és sok más érdekesség található.

(3. oldal, lent)
Magyarországon nagy hagyománya van a fürdőknek, melyeket a futók is kiérdemelten élvezhettek nehéz munkájuk után.

BUDAPESTI MARATHON 1999: szervező: Budapesti Sportiroda (http:www.dataware.hu/bsi), út: maraton (42,195 kilométer), 8 kilométer Minimaraton és 800 méter Family Run, résztvevők: 8000-9000 32 különböző országból, melyek közül 2100 maratonfutó, időhatár: 5 óra 30 perc, kiindulási pont: Hősök tere, cél: Felvonulási tér, szolgáltatások: tésztaparty, érem, póló, ételkosár, eredmények és oklevél, út: viszonylag sík, Budapest központjában, a Duna partján és a Margitszigeten, a legnagyobb magassági különbségek a felüljárókon és a hidakon.



fb share