Holnapig tart az előnevezés a 24 óra bringára!

Augusztus 22-én, csütörtökön zárul az előnevezés az első 24 óra BRINGÁRA, aminek mezőnye szombaton rajtol. Ahogy a rajtlistában is láthatjátok, fantasztikus létszám gyűlt össze az esemény minden betétszámára, így óriási küzdelemre számíthatunk a Kiskunlacházi Repülőtér 7 kilométeres kifutópályáján.

Még mindig nem késő nevezni! Tekerjétek át együtt a hétvégét! Nevezzetek párban, 3-4 fős vagy akár 5-8 fős csapatban és teljesítsétek a 12 vagy 24 órás kihívást! Mindezt olyan bringások társaságában, mint Szőnyi Ferenc, Járvás Tamás vagy épp Káldy Attila, akik a Race Across Amerika verseny után nálunk is tesztelik kitartásukat.

A nyári meleg helyett inkább az éjszakában tekernél? Várunk éjfélkor a rajtvonalnál, a feladat 100 mérföld lesz! Vasárnap reggel fél 9-től a 100 kilométeres táv indulóival is kiegészül a mezőny, ahol a szintidő 5 óra - ugye menni fog?

Ezen a hétvégén a repülőtéren óriási terület áll a rendelkezésetekre sátorállításra, közös sütögetésre és persze szurkolásra!

Akár egyéniben, akár csapatban teljesíted bármelyik bringatávot, ne felejtsd el átvenni egyedi emlékérmünket!

Ugye te sem szeretnél kimaradni Magyarország első repülőtéri országúti mezőnyéből? Akkor NEVEZZ MOST!



fb share