Usain Boltot is büntethetik a botrányos jamaicai doppingellenőrzés miatt

A moszkvai atlétikai világbajnokságon a jamaicai sprinterek kilenc érmet, közte hat aranyat nyertek úgy, hogy a vb előtt nem sokkal több olimpiai és világbajnok sprinterüket eltiltották doppingvétség miatt.

A botrány nem rázta meg a csapatot, az eddig tisztának bizonyult versenyzők jól is teljesítettek. Egy, a Sports Illustrated-en megjelent cikk azonban újból rámutatott arra, hogy nincs minden rendben a jamaicai doppingellenes programmal, a sportolókat szinte nem is ellenőrzik versenyen kívül.

Miután Asafa Powell és Sheron Simpson stimulánssal bukott meg, Usain Bolt is arról beszélt, nagyon ráférne az országára egy rendes doppinglabor és még több ellenőrzés.

A két jamaicainál valóban segíthetett volna egy erősebb doppingellenes szervezet, mert náluk tényleg előfordulhatott az, hogy szenyezett táplálékkiegészítőből került beléjük a kimutatott illegális szer. Ahogy még vagy tucatnyi másodvonalas atlétáéba is. Az ilyen vétlennek tűnő doppingolások felvilágosító munkával és rendszeres kontrollal könnyen kiszűrhetők. De amint arra a Jamaicai Doppingellenes Ügynökség (JADCO) korábbi vezetője, Renee Anne Shirley rámutatott, éppen ez a rendszeres kontroll hiányzik.

Nem véletlen, hogy Carl Lewis is megtámadta Usain Boltot a londoni olimpián, hogy a világ elől elbújva könnyű felkészülni. A Shirley által nyilvánosságra hozott adatok is ezt a képet erősítik. Szinte botrányos, hogy az olimpiát megelőző öt hónapban a JADCO csak egyetlen egy versenyen kívüli ellenőrzést hajtott végre, és az utolsó három hónapban, a forma élesítésekor pedig egyik atlétánál sem kopogtattak.

A képet azonban árnyalja az, hogy a világ élvonalába tartozó Boltot és társait, a Nemzetközi Alétikai Szövetség és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) ellenőrei is felkereshetik.

Az ellenőrzés gyengesége mindazonáltal azt sejteti, hogy a másodvonalas jamaicaiak gond nélkül doppingolhatnak, ha akarnak.

Shirley arra is rámutatott, hogy JADCO szervezeti problémákkal is küzd, egyszerűen nincs elég embere az ellenőrzésekre és a holléti nyilvántartások vezetésére. De nem lehet fedhetetlennek és függetlennek sem nevezni a szervezetet. 2010-ben a WADA fel is oszlatta az ügyvivő testületet, mert abban olyan tagok is voltak, akik egyben jamaicai sportszövetségekben is viseltek tisztségeket. A megtisztulás nem tartott sokáig, ma éppen az egyik kirúgott, Herbert Elliot, aki korábban az olimpiai csapat orvosa volt, vezeti a JADCO-t.

Amikor a Guardian megkérdezte tőle, hogy évente hány versenyen kívüli ellenőrzésük van, homályos választ adott. Az általa említett 400-500-ról hamar kiderült, hogy hazuság. Egy miniszterelnöki beszámoló szerint négy év alatt sem volt ennyi. 2009 óta csak 359 versenyen kívüli ellenőrzésről van adat.

A Shirley által feltárt hiányosságok miatt most a WADA kéri a jamaicai kormányt, hogy vizsgálja felül doppingellenes szervezetét. Ebben muszáj lesznek partnerek lenni, mert a kannabisz- és a reggae-kultúra mellett az atlétika és Usain Bolt is a országimázs része. David Howman WADA-elnök szerint ők is abban érdekeltek, hogy kezeljék a problémákat, de ha nem látnak jamaicai részről együttműködő szándékot, akkor az is bekövetkezhet, hogy Boltot és a többi jamaicait eltiltják a versenyzéstől, és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is élhet szankciókkal.

Forrás: Sportgéza



fb share