ATLÉTIKAI VB: ORBÁN ÉVA DÖNTŐS KALAPÁCSVETÉSBEN

A szerdai napon csak délelőtti program szerepelt a Világbajnokság időrendjén, a rajtlistán két magyar indulóval.
Hazai idő szerint Rácz Sándor már félhétkor nekiindult az 50 km-es gyaloglásnak, Orbán Éva pedig a korábbi, a félnyolckor kezdő selejtező csoportban állt dobókörbe, a kalapácsvetés döntőjéért.

A két évvel ezelőtti Főiskolai Világbajnokságon ezüstérmes magyar dobónő első kísérlete sikertelen volt, második próbálkozásra 69.45 métert teljesített, majd harmadikra 70.62 méterig jutott. Bár nem érte el a 73 méteres selejtezőszintet, csoportjában negyedikként, összesítésben pedig a 11. helyen végzett, így bejutott a 12 fős fináléba.
"- Jó formában jöttem Moszkvába, döntőbe szerettem volna kerülni - nyilatkozta az Eurosport mikrofonja előtt.
- Ebben a korai órában nem volt ez rossz. Délelőtt még nem dobtam ekkorát, sőt eddig világversenyen csak az Universiádén sikerült nagyobbat."
A női kalapácsvetők döntőjét pénteken, magyar idő szerint 17 órakor rendezik meg.

Ír arany 50 kilométeres gyaloglásban

A tavalyi Európa-bajnokságon és olimpián is negyedik ír Robert Heffernan nyerte meg a férfi 50 kilométeres gyaloglást a világ idei legjobbjával.(3;37:56 ó) Ez Írország harmadik világbajnoki aranyérme, 1983-ban Eamonn Coghlan, 1995-ben pedig Sonia O'Sullivan nyert, egyaránt 5000 méteren.

A szerdai versenynap egyetlen éremosztó számában magyar induló is volt, Rácz Sándor féltávig a mezőny végén gyalogolt, majd megelőzte amerikai riválisát. A 61 nevező közül a kizárások és kiesések után Rácz végül 4:12.18 órás eredménnyel a 45. helyen ért célba harminc másodpercre megközelítette egyéni csúcsát.
A 43 évével a vb legidősebb sportolója (a 20 esztendővel ezelőtti stuttgarti világbajnokság aranyérmese), a spanyol Jesús Ángel García a 12. helyen ért célba.

Forrás: MOB



fb share