ATLÉTIKAI VB: Zárónap

Szombaton hét döntőben avattak bajnokot a moszkvai atlétikai világbajnokságon.

Az olimpiai bajnok ugandai Stephen Kiprotich nyerte meg a férfi maratonit. Kiprotich az utolsó kilométerekhez érve hagyta faképnél etióp riválisait, akik közül Lelisa Desisa végzett a második, míg Tadese Tola a harmadik helyen. 2005 óta először fordul elő, hogy nincs kenyai a dobogón - sőt az első nyolc között sem -, pedig a legutóbbi három vb-n kenyai versenyző győzött.

2007 után ismét az etiópiai Meseret Defar a női 5000 méteres síkfutás világbajnoka. A moszkvai fináléban Defar tempóját az utolsó körben már nem tudták tartani a riválisok, a kenyai Mercy Cherono és a szintén etiópiai Almaz Ayana. Defar 14:50.19-es idővel ért célba, Cherono lehajrázta az ezüstért Ayanát. Az etiópiai közép- és hosszútávfutó csapat már három világbajnoki aranyéremnél és tíz éremnél tart.

Női magasugrásban a 197 cm-es magasságot még hatan ugrották át sikerrel. Közöttük volt a londoni olimpia első három helyezettje is. A 2 méter az olimpiai bajnok orosz Anna Chicherován kifogott, de honfitársa Svetlana Shkolina és az amerikai Brigetta Barrett ezt a magasságot is elsőre teljesítette. A 203 cm-t már csak a londoni olimpia bronzérmese Svetlana Shkolina teljesítette, míg az ezüstérem az olimpiához hasonlóan az amerikai Brigitta Barrettnak jutott.

Férfi gerelyhajításban a cseh Vitezslav Vesely elsőre 87.17 cm-re hajította a gerelyt. Ezt az eredményt a döntő során senki sem tudta túlszárnyalni, így a cseh dobó állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Meglepetésre az idei világranglista éllovasa a norvég Andreas Thorkildsen csak a hetedik helyet szerezte meg.

A női 100m gátfutás fináléjában az amerikai Brianna Rollins hat századdal megelőzte az olimpiai bajnok ausztrál Sally Pearsont.

A női 4x400-as finálét a hazai közönség nagy örömére az orosz váltó (Julija Guscsina, Tatjana Firova, Kszenija Rizsova, Antonyina Krivosapka) nyerte meg 3:20.19-es eredménnyel, megelőzve a címvédő (és a sérült Allyson Felixet nélkülöző) amerikaiakat, valamint a briteket.

A szombati program befejező számában a 200 méteres síkfutás döntőjében hetedik világbajnoki címét nyerte Usain Bolt.
A világcsúcstartó nagyon keményen kezdett, így a táv utolsó negyedében már kiengedhetett, és 19.66 másodperces időeredménnyel ért be a célba.
Bolt - akárcsak 2009-ben, Berlinben - újra duplázott egyéniben, és a 100-hoz hasonlóan a 200 aranyát is begyűjtötte.
A második helyen az ugyancsak szenzációsan futó, szintén jamaicai Warren Weir végzett, a dobogó harmadik fokára pedig az amerikai Curtis Mitchell állhat, aki egy századdal előzte meg a döntő harmadik jamaicai résztvevőjét, Nickel Ashmeade-et. A legjobb európai versenyző az ötödikként végző brit Adam Gemili lett 20.08-as időeredménnyel.

Forrás: MOB



fb share