Még mindig 21097,5 m a félmaraton, és 42195 a maraton!

Botorságnak tűnhet, de bizony tényleg évről évre muszáj hitelesített eszközökkel és módszerekkel lemérni a pálya hosszát, hiszen "igazi" félmaratont és maratont, aminek az eredményét világszerte számon tartják és elfogadják, csak ilyen pályán lehet futni. Mi megtettük, amit kellett, és meg is kaptuk a pálya hitelességét igazoló okiratot: az igazolást arról, hogy a pályák a megfelelő hosszúságúak, a mérés pedig az AIMS által hitelesítve lett

A következő történt: a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton és a 29. SPAR Budapest Maraton® pályáját annak rendje és módja szerint lemértük. A hitelesítés - ahogy a tanúsítványon is áll - az IAAF által egyedüli módszerként elfogadott, kerékpárra szerelt Jones Counter műszerrel történt.

A mérés során a legrövidebb "szabályos" útvonalat mértük, a szegélytől kb. 30 cm távolságra. A hitelesítést egyébként a londoni Maraton egykori győztese, a londoni olimpia maratoni pályájának hitelesítője, Hugh Jones végezte. Tettük mindezt hajnalban, mert minél kevésbé akarunk fennakadást okozni a város közlekedésében. Emellett pedig rendőri kíséretre is szükség volt, mert az ideális útvonal pontos mérése közben előfordul, hogy bizonyos pontokon meg kell állítani a forgalmat.

Az eredmény: a pálya hossza megfelelő, a mérés hiteles.

A képekre kattintva lehet gyönyörködni a tanúsítványokban.



fb share