Tíz kilométeres utcai OB először

Vasárnap Szombathelyen kerül sor Magyarország első 10 km-es utcai futóbajnokságára. Az OB négy korcsoport számára kínál versenyzési lehetőséget. A programban felnőtt, U23 és junior kategóriában a férfiak és nők részére egyéni és csapatverseny, az ifjúságiak részére 4x2,5 km-es váltó szerepel.

A versenyre 93 egyéni és 9 csapatnevezés érkezett. A magyar élvonal több tagja is jelezte részvételét, többek között Kovács Tamás, Bene Barnabás, Minczér Albert, Gregor László, Erdélyi Zsófia, Kálovics Anikó is tervezi a rajthoz állást.

A versenyigazgató Kivés István az alábbiakban néhány praktikus tudnivalóra hívja fel a edzők, versenyzők figyelmét:
A verseny félpályás útlezárással zajlik, egy 2,5 km-es körön. Ezen a körön belül, az Egyetem udvarán, tehát a versenyközponthoz legközelebb tudunk parkolókat biztosítani. Ide közel vannak az öltözők, ahol zuhanyzási lehetőség is van. Ezt fél tizenkettőig lehet problémamentesen megközelíteni. (Budapesttől Szombathelyig az út autóval, kb. 3 óra.)

A pálya sík, a rajt a céltól előre, 200 m-re található. A Rajtkapu, a Célkapu messziről jól látható. Az eredményhirdetés az egyetem aulájában lesz, a díjkiosztás végén kapják meg a résztvevők a Nike pólókat. Az átvételben kérünk hatékony együttműködést, hogy egy közös tablófotót tudjunk készíteni az összes résztvevővel. A verseny pénzdíját számla ellenében az egyesület kapja, aki bízik abban, hogy az első ötben végez, hozzon magával számlatömböt is.

Forrás: MASZ



fb share