Farah győzött, Keitany pályacsúcsot futott a Great North Runon

Vasárnap került sor az IAAF arany cimkéjét viselő Bupa Great North Run félmaratonra, ahol nagy csatában végül Mo Farah szerezte meg az abszolút győzelmet, míg a hölgyek versenyében Mary Keitany pályacsúccsal lett első.

A kétszeres olimpiai, valamint világ- és európa bajnok Mo Farah beváltotta a hozzá fűzött reményeket és 1:00:00 idővel elsőként szakította át a célszalagot, amivel 1985 óta ő az első brit győztese a híres Great North Run félmaratonnak.

Farah és kenyai edzőtársa Mike Kigen már a verseny kezdetén nagyon erős tempót diktált és ketten álltak az élre, leszakítva a teljes további mezőnyt. Utóbb Farah elmondta, ez is a taktika része volt. Kettejük közt szoros verseny alakult ki amiből Farah került ki győztesen. Tavaly hasonlóan nagy csatában Kenenisa Bekele mögött a második hellyel kellett beérnie.

A hölgyek versenyében Mary Keitany látványos versenyzéssel egy másodperccel javította meg Paula Radcliffe 11 éve fennálló pályacsúcsát. Keitany-nak ez csupán második versenye volt második gyermekének születése után. Eredménye 1:05:39.

A versenyen létszámrekord is született, 57,000 futót regisztráltak. Az esemény egymilliomodik résztvevője egy hölgy, Tracy Cramond volt.

Forrás: Edzésonline



fb share